2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jelek szerint véget ért a nagy tavaszi rally a Budapesti Értéktőzsdén, az utóbbi napokban már sorozatosan a gyengülés jelei látszanak. A BUX index esetében csütörtökön még tartott az alakzat nyakvonala, a következő napokban ennek letörésével számolhatunk. Délután munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából, melyek megbolygathatják a piacokat.

Lassan elkezdődhet a trendszerű esés a Budapesti Értéktőzsdén, legalábbis az utóbbi néhány nap kereskedése erre utal. Az OTP csütörtökön már megkezdte a lenti rések betöltését, lassan a többi vezető részvénynél és a BUX-nál is hasonlóra számíthatunk.

Az OTP chartján 3580 felett látszik egy fej-váll, melyből 3500-ig esett le első körben, majd egy újabb fej-váll alakzatot alakított ki, aminek már a nyakvonalát is letörte. Elérte az ebből számolt célárat 3330-nál, közben betöltötte a lenti rést. 3300 körül erősebb támaszt találhat, felfelé pedig a letört 3500 már ellenállás. A nap első felében 3350-3500 között mozoghat, majd délután az amerikai munkanélküliségi adat határozhatja meg a hangulatot.


A Mol esetében 13 350 felett alakult ki egy fej-váll, innen a pénteki mélypont a támasz 12 450-nél, majd erősebb támasz a 11 800. A 13 350 már megerősített ellenállás, csütörtökön nem sok minden történt, csak oldalazott.

A Magyar Telekom a 600-as kulcsszinten oldalazgat, innen az 595 a támasz, felette egy duplacsúcs látszik, ha letöri a támaszt, akkor 573-ig eshet. Felfelé 610, majd 620 a két legközelebbi ellenállás. Érdemes figyelni a forintot, mely leginkább talán a távközlési papírokra van hatással.

A Richter számára a 29 000-29 500-as zóna a támasz miután visszaesett 30 600 alá. Egyelőre itt oldalazgat, a forgalom miatt elvileg lefelé várhatjuk, bár a gyengülő forint elvileg jót tesz neki. Valószínű, hogy újra a 29 000-es támaszt fogja tesztelni napokon belül.

A BUX index chartján 15 000 felett látszik egy fej-váll alakzat markáns piros gyertyákkal, a jelek szerint véget ért a nagy tavaszi rohanás, készülhetünk a trendszerű esésre. Csütörtökön az alakzat nyakvonala még megtartotta, de ez akár már a hét utolsó napján eleshet, ah a vártnál rosszabb adat jön a tengerentúlról. Lefelé támasz 14 500-on, majd alatta a 200 napos 13 800-on, közép-hosszútávon pedig a 12 400-as rés betöltésére készülhetünk, ott van erős támasz.

forrás: KBC Equitas

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!