3p

Miközben 2013-ban a legtöbb lakás a VIII. kerületben épült, addig négy fővárosi kerületben kvázi nem lehet új építésű lakást vásárolni.

Az I, a XVI., a XVII és a XXIII kerületben tíznél kevesebb újonnan épült lakás közül válogathat az, aki esetleg új építésű lakást szeretne vásárolni. A lakóingatlan fejlesztések kvázi megszűnésével ha lassan is, de egyre kisebb az új építésű fővárosi "lakáskészlet". Az OTP Jelzálogbank legfrissebb tanulmánya szerint miközben 2009-ben ez a szám még elérte a 4 ezret, addig jelenleg "csak" 2000 ingatlanból válogathat az, aki ilyenbe szeretne költözni.

A statisztika szerint a legtöbb átadott, de nem értékesített lakás a XIII., a XI., és a III. kerületben található 250 feletti állománnyal. A következő kategóriát a II., a VIII. és a XIV. kerület adja 170-190 új építésű lakással. A sor végén, ahogy az az ábrán is látható a XVI., és a XVII. kerület található, szinte nulla lakással.

Tavaly a VIII. kerületben volt a csúcs

Az OTP kimutatása szerint egyébként tavaly a legtöbb lakás a VIII. kerületben épült, és itt voltak a legnagyobb beruházások is. Négy projekt keretében 452 új ingatlant adtak át. Ebben a listában a második a XIII. kerület volt százzal kevesebb lakással. Tavaly egyetlen egy lakás sem épült az I., az V., a VII, a X., a XIX. és a XXI. kerületben.

A legnagyobb magyar bank statisztikája szerint idei átadással jelenleg 1000-nél kevesebb lakás épül értékesítési céllal. Az OTP jelenleg 73 projektről tud, amelyek közül csak egy XI. kerületi haladja meg a 100-as limitet. Persze, hogy ebből mennyi fog valóban megépülni, egyelőre nem lehet tudni. Valkó Dávid, az OTP ingatlanpiaci elemzője szerint a válság kezdete óta évente tucatnyi projekt áll le, vagy indul újra. "Számtalan 50-90 százalékos készültségi szint közötti, akár 50-100 lakásos épület keresi most is azt a vállalkozó szellemű beruházót, aki befejezné az építkezést."

Mindenesetre ha megépülnek ezek az ingatlanok, akkor a legolcsóbb 2013-14-es átadású lakásokat Pest peremi kerületeiben kell keresni. 230 ezer forint alatti az átlagos kínálati négyzetméterár a XXI. és XXIII. kerületekben, s 300 ezer alatti a limit a XV., XVII., XVIII. és XX. kerületekben.

3-400 ezer forintt/m2 fajlagos áron leginkább a IV., X., XIII., XVI. és XXII. kerületekben érdemes keresgélni. A III., VI., VII., VIII., IX. és XIV. kerületben már négyessel kezdődik az átlagos fajlagos ár, míg a XI. kerületben egyre gyakrabban haladja meg az 500 ezer forintot.

Legdrágábbakként, az I., II., V. és XII. kerület kis társasházi, vagy tetőtér-projektjei gyakran már a 6-800 ezer, sőt, luxus társasházaknál akár az egymillió forintos négyzetméter-árakat ostromolják. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a hirdetett árakból manapság nagy eséllyel lehet engedményeket elérni, jegyzi meg az OTP.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!