2p

A válság ellenére tavaly jelentős profitot vághatott zsebre több német áramszolgáltató.

A Frankfurter Rundschau szerdai számában ismerteti a saarbrückeni gazdasági és műszaki főiskola (HTW) felmérését, amely szerint az E.ON, az RWE és az EnBW 2009-ben 23 milliárd euró nyereségre tett szert, s már az év első felében is 15 milliárd euró volt a profit.

A három vállalat 2002 óta több mint 100 milliárd euró nyereséget könyvelhetett el, a felmérés szerint ebben az időszakban a hétszeresére nőtt profitjuk.

A németországi Zöldek megbízásából elkészített HWT-elemzés arra is rámutat, hogy a tőkemegtérülési mutató meghaladja a 25 százalékot az energiacégeknél, és ezzel lepipálják a DAX-30 tőzsdeindexben szereplő szinte valamennyi céget.

Jürgen Trittin, a Zöldek alsóházi frakcióvezetője és helyettese, Bärbel Höhn szerint a "csillagászati tőkemegtérülési mutatók" elsősorban a verseny hiányára vezethetők vissza. A felmérésben nem szereplő Vattenfall csoporttal együtt a négy vállalat a németországi erőművi kapacitás 80 százalékát tartja kézben.

A német monopóliumellenes bizottság elnöke szerint is a verseny hiánya okozza a tetemes profitokat, szerinte nincs igazi verseny a németországi energiatermelést tekintve.

A fogyasztóvédelmi központok szakértője nevetségesnek minősítette az árampiaci versenyt, és hozzátette: "az energiaszolgáltatók nagyobb piaci fölénnyel rendelkeznek most, mint a nagyjából tíz éve kezdődött liberalizáció előtt".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!