2p

Miközben a nyugat-európai óriási pofont kaptak szerdán, Budapest ütésállónak bizonyult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,39 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 22 202,01 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac "immunis" tudott maradni a nemzetközi hangulatra, alacsony forgalom és oldalazás volt jellemző a kereskedésre szerdán. A vezető európai részvényindexek több mint 3 százalékos mínuszban tartózkodnak, az amerikai indexek is negatív tartományban vannak - tette hozzá. A szakértő szerint a magyar piac azért nem reagált a trendekre, mert alulpozícionált, az elmúlt hetek rendkívül alacsony forgalma miatt nem alakultak ki pozíciók egyik irányban sem.

A Mol 115 forinttal, 0,80 százalékkal 14 275 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5700 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 405 forintra esett, forgalma 660,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,34 százalékkal 4390 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A forint a dollárhoz képest változott jelentősen, míg a frank és az euró kisebb módon mozdult el. A közös európai pénz árfolyama 311 felett marad, de a keddi szinthez képest némi erősödést mutatott a forint. A kínai felfordulás egyik nyertese a svájci frank lett, amely esetében a tartalék szerepnek köszönhetően a vevők domináltak, így a forinttal szemben egy egységgel nőtt. Feltűnő gyengeséget mutatott az amerikai dollár, a zöldhasút késő délután a devizapiacokon 278,50 körül forgott.

A kötvénypiacon a magyar papírok ismét profitáltak a nemzetközi bizonytalanságokból, a hosszú kötvényeknél újra hozamcsökkenést láthattunk. A három hónaposnál ugyan nem volt változás, és a 12 hónapos is csak egy bázisponttal csökkent. A három éves kötvények ugyanakkor már 5, az ötéves 10, míg a tízéves kötvények hozama 8 bázisponttal csökkent.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!