2018. március 20. 08:13
mfor.hu

A hétvégén robbant ki a Facebook körüli adatkezelési botrány, hétfőn a céget nagyon megbüntették a befektetők.

Szombaton robbant ki a Facebook körül az a botrány, amely ha beigazolódik nem csak a vállalat reputációját veszélyezteti, de a társaság vezetőit is, hiszen komoly törvénytelenségeket követhettek el. Az ügyet szombaton a The New York Times című lap és a londoni The Guardian című napilap egyidejűleg hozta nyilvánosságra. Azt írták: a Cambridge Analytica nevű, politikai adatkezeléssel és -szolgáltatással foglalkozó cég a Facebook adatait használta fel az amerikai választók politikai nézeteinek beazonosítására és ennek megfelelő befolyásolására reklámokkal, illetve speciális, személyre szabott politikai üzenetekkel. A Cambridge Analyticát Steve Bannon, Donald Trump volt tanácsadója és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója alapította. A Facebook vasárnap este bejelentette: a Cambridge Analyticát kitiltották a közösségi oldalról.

Két demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és a virginiai Mark Warner felszólította Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját, hogy a kongresszus előtt adjon választ kérdéseikre. Arra, miképpen történhetett meg, hogy a Donald Trump elnökválasztási kampányának dolgozó egyik cég ötvenmillió felhasználó profilját és adatait "szippantotta le" anélkül, hogy a közösségi oldal működtetői erről értesítették volna a felhasználókat.

Az egyik szenátor szerint ráadásul a Facebook vezetőségének tudomása volt az adatok felhasználásáról "politikai reklámokra és a választói magatartás befolyásolására". A Facebook azzal, hogy adataik felhasználásáról nem értesítette az érintetteket, megsértette számos szövetségi állam adatkezelési törvényeit.

A hétvégi botrányt a befektetők is igen súlyosnak ítélhették meg, amely anélkül is komoly érvágást jelenthet a Facebook számára, ha a vállalat ellen nem kezdődnek tömegesen perek. A felhasználók adatainak etikailag mindenképpen és talán jogilag sem megfelelő felhasználása tömegesen fordíthatja el a felhasználókat a közösségi médiától. Ráadásul jó eséllyel a magasabb jövedelmű, tudatosabb felhasználók hagyják majd ott a Facebookot, ami a bevételek szempontjából is fontos.

A további információkra ugyan a piacok is várnak, ám a befektetők hétfőn egy kellemetlenebb következményekkel járó forgatókönyvet kezdtek el árazni. Ennek következtében a részvény a 2012-es tőzsdére lépése óta a legnagyobb dollárban számított zuhanását könyvelhette el, miután 12,5 dollárt zuhant. A Facebook részvények 172,56 dolláron fejezték be a kereskedést, közel 7 százalékot gyengülve. Utóbbit meghaladó mutatóra négy éve 2016 márciusában volt példa.

Bezuhantak a Facebook részvények Bezuhantak a Facebook részvények


A vállalt összértéke a zuhanást követően 40 milliárd dollárral csökkent, ami szintén példa nélküli. Az elemzők első kommentárjaikban óvatosságra intenek a papírok kapcsán, hiszen egyelőre nem lehet felmérni, hogy az adatkezelési botrányban ahogy néhányan hangoztatják tettes vagy ahogy a vállalat próbálja az esetet kommunikálni, áldozat a Facebook. Amíg ez nem tisztázódik addig mind a jogi, mind a reputációs kockázat fokozott.

Van ugyanakkor olyan szuperoptimista elemző is, aki szerint a mostani esést inkább vételi lehetőségként kellene felfogni, hiszen így is komoly növekedési potenciállal bír a vállalat. A Wells Fargo bank értékelése szerint például vételre ajánlott a Facebook részvénye, a céláruk 225 dollár.

A befektetők egyébként első reakcióként szabadulni próbáltak nem csak a Facebook, de más közösségi médiás részvényeiktől is. Emiatt a Snapchat 3,4, míg a Twitter 1,7 százalékkal gyengült hétfőn.