2018. október 4. 11:35
mfor.hu

A kínai vállalatok egyre inkább hitelből fedezik beruházásaikat, a vezető kínai részvényindex több éves mélypontra süllyedtek.

A kereskedelmi háború miatt egyre nagyobb a bizalmatlanság A kereskedelmi háború miatt egyre nagyobb a bizalmatlanság
Kína azt tervezi, hogy októberben 3 milliárd dollárral csökkenti amerikai állampapír-portfólióját – írja a Wall Street Journal. A lap értesülései szerint a kínai pénzügyminisztérium több tucat kínai és külföldi bankot bízott meg az ügy lebonyolításával, és már jövő héten megkezdődhetnek az egyeztetések a potenciális vevőkkel.

Az értesülések szerint Kína 5, 10 és 30 éves amerikai állampapírokat ad el. Kína részéről ez lenne egy éven belül második ilyen ügylet. 2017 októberében 2 milliárd dollár értékben növelték az 5 és 10 éves kötvények állományát, valamivel magasabb hozamokkal, amit akkor az Amerikai Kincstárnak fizetnie kellett – mindezt annak ellenére, hogy Kína hitelminősítése három-négy fokozattal is elmarad az Egyesült Államokétól.

Az ajánlat kényes időben éri a világ második legnagyobb gazdaságát. Kína GDP növekedése lassuló tendenciát mutat, a gyárak és állami építési beruházások üteme pedig visszavett eddigi tempójából az év során. A Shanghai Composite Index 15 százalékkal négy éves mélypontra süllyedt, egymás után immár a negyedik negyedévét zárja veszteséggel. A komoly eladási hullám ellenére a befektetők bizalmatlanok a kínai vállalatokkal szemben, akik egyre többször már hitelből finanszírozzák beruházásaikat részvénykibocsátás helyett.

SSE Composite Index (Google) SSE Composite Index (Google)
Csúcson a 10 éves állampapír

Ez persze nem véletlen, Donald Trump kereskedelmi háborúja ugyanis több száz milliárdos védővámot helyezett a kínai exportra és könnyen elképzelhető, hogy az amerikai elnök még tovább szigorítja a rendelkezéseket. Az amerikai állampapír-portfólió csökkentése a várakozások szerint segítheti azokat kínai vállalatokat, amelyek eddig aktív kibocsátók voltak az amerikai kötvénypiacon. A Japánon kívüli ázsiai vállaltok idén már több mint 185 milliárd dollár értékben értékesítettek amerikai kötvényeket, amelyeket mintegy fele kínai cégek ügylete volt.

A főbb amerikai tőzsdeindexek ezzel szemben tegnap emelkedéssel zárták a kereskedést, a 10 éves amerikai állampapírok hozama tegnap 11 bázispontot ugrott és már elérte a 3,16 százalékot, ami 2011 óta a legmagasabb szint. Ebben szerepe volt a várakozásoknál erősebb munkaerő-piaci adatoknak és a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak enyhülésének.

Öt százalék kockázatmentesen?

Jamie Dimon, a JP Morgan első embere annak a véleményének adott hangot, hogy az amerikai 10 éves állampapírhozamnak már most 4 százalékon kellene lenni, de az 5-öt is el fogja érni, esetleg meg is haladja. A FED szeptemberben immár harmadik alkalommal emeli az irányadó kamatsávot az idei évben, a 2015-ös ciklus elindulása óta pedig ez már a nyolcadik kamatemelés. A döntést a gazdaság jó teljesítményével magyarázták, továbbá megerősítették szándékukat a monetáris szigorítás folytatására a jövő évre is.

Bár egy ilyen grandiózus növekedés egy kamatemelési ciklus során törvényszerű lehetne, most más a helyzet. Az amerikai pénzügyminisztérium legfrissebb kimutatása szerint július végén továbbra is Kína volt az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, 1171 milliárd dollár értékű amerikai állampapírral rendelkezett. Ha Kína nem önti a piacra ezermilliárdos nagyságrendű amerikai állampapír állományát, - ami nem valószínű - akkor nagyon nehéz annyi eladót vélelmezni, amennyi képes lenne az árat úgy lenyomni, hogy a hozam ennyire megemelkedjen úgy, hogy közben a vevők nem vetik rá magukat a friss kínálatra.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.