3p

Viszonylag kevés volt a friss pénz abból az 1100 milliárdból, ami a MÁP Pluszba áramlott, legalábbis a hazai privátbankárok egyöntetű véleménye szerint. Ezzel szemben Varga Mihály pénzügyminiszter néhány napja azt állította, mintegy 70 százalék származott "párnacihából".

Nagy vagyon koncentrálódik a világban, tele vagyunk pénzzel – közölte felütésként Karagich István, a hazai privátbankári szektort elemző Blochamps Kft. ügyvezető igazgatója a cég mai konferenciáján. Az elmúlt öt évben több mint 30 százalékkal nőtt a privátbankárok által kezelt vagyon Európában, de a világ más részein is jelentős volt a gyarapodás, amelynek átlagos arányától mindössze a 20 százalékos ütemtől elmaradóan bővülő három ország – az Egyesült Államok, Brazília és Törökország – maradt el.

Az első félévben tovább nőhetett a privátbankárok által kezelt vagyon
Az első félévben tovább nőhetett a privátbankárok által kezelt vagyon

Összességében 2018 végén világszerte 22,4 millió ügyfélszámlán 61 300 milliárd dolláros vagyont kezeltek a privátbankárok, ebből Magyarországon mintegy 43 ezer számlán közel 5 ezer milliárd forint szunnyadt. S ez az első félévben tovább nőtt. (A pontos mértékekről az Mfor.hu a napokban részletesen beszámol).  

A hazai slágertémáról, a Magyar Állampapír (MÁP) Plusz elsöprő kezdeti sikeréről természetesen a privátbankárok is elmondták a véleményüket, amelyek összességében nem voltak pozitívak. Bálint Attila, a Friedrich Wilhelm Raiffeisen privátbanki vezetője nem volt elragadtatva a MÁP Plusz sikerétől, mondván, az évtizedek óta azt próbálják megértetni az ügyfelekkel, hogy nincs ingyenebéd, vállaljanak kockázatot. A privátbankárok azért érzik veszélyesnek azt, ha az állampapírok túlsúlya tartós marad, mert ez esetben át kell alakítaniuk az üzleti stratégiát. De most még erőnek erejével próbálnak tenni azért, hogy a kockázatosabb eszközök iránti érdeklődés fennmaradjon – közölte Pleschinger Gyula, az MKB privátbanki vezetője.

Érdekes egyébként, hogy a privátbankárok szerint az 1100 milliárdnak alig egytizede származhatott friss pénzből. Haás Péter, az OTP privátbanki vezetője szerint a vásárlásokhoz szükséges pénz mintegy fele a meglévő állampapírok eladásából származott, egyharmada egyéb likvid eszközökből, egytizede befektetési alapokból – amit veszélyesnek tartanak –, a többi pedig egyéb meglévő befektetésből. Azok a pénzek, amelyek a párnacihában voltak, nem mozdulnak meg közel 5 százalékos évi átlaghozam kedvéért – hangsúlyozta Bálint Attila. Ehhez a tranzakciós illeték eltörlése lenne szükséges.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!