<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		
MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 473,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 41 614,92 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP erősödött az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar részvénypiac enyhén alulteljesítő volt, főként a Mol és a Richter árfolyamcsökkenése miatt, mindkét részvény negatív korrekciós mozgásban van napok óta.

Bizonytalanságot okoz a befektetők körében a Brexit tárgyalások hétvégi határideje, ugyanakkor az elemző szerint nem lenne meglepő, ha nem sikerülne megegyezni és újabb határidőt tűznének ki. Az európai részvénypiacokon ez korrekciós hullámot okozott a pénteki kereskedésben - tette hozzá.

Az elemző kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP-nél nem volt érezhető a bizonytalanság, a papír viszonylag jól szerepelt, a Magyar Telekom pedig fontos támasznál, 370 forintnál van, azt tartja. A Mol 52 forinttal, 2,39 százalékkal 2120 forintra csökkent, 11,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 540 forintra erősödött, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,94 százalékkal 370,50 forintra esett, forgalma 272,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 2,07 százalékkal 7315 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3530,03 ponton zárt pénteken, ez 13,28 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,38 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,27 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,39 százalékkal gyengült csütörtöki záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,42 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. Az európai tőzsdezáráskor, 17.30 órakor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,63 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,64 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalékos gyengülést jelzett.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 58 cent (1,09 százalék) emelkedéssel, 52,08 dolláron állt. Az arany ára unciánként 0,12 százalékkal (2,15 dollárral) 1888,25 dollárra csökkent. A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró gyengült a dollárral szemben: 17.30 órakor 1,2229 dolláron jegyezték a reggeli 1,2243 dollár után.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.