5p

Főleg a bérbeadási biznisz profitálhat a legtöbbet abból, hogy hónapokon belül megkezdődhet Nyugat-Magyarország óriásberuházása Bezenye és Hegyeshalom határában. Az egymilliárd eurós építkezés legnagyobb közvetett nyertesei a környék munkásszállóit üzemeltetők lehetnek, de a pár kilométerre lévő Mosonmagyaróváron az üzletközpontok és diszkont áruházak is forgalmuk növekedésére számíthatnak.

A német FAKT AG leányvállalata folytatja az egymilliárd eurós beruházásának előkészületeit Bezenye és Hegyeshalom határán, erről az elmúlt hetekben ebben a cikkben, valamint újabb részleteket közölve ebben is beszámoltunk. Nem sokkal ezután ebben pedig megírtuk, hogy a beruházó többszáz millió forintos ajándékot ad közcélú projektekre a két településnek. Néhány napja ebben az írásunkban a tágabb környék lakóingatlan piacának állapotát is bemutattuk. Most pedig azt nézzük meg, hogy milyen hatása lehet a több száz munkás megjelenésének az észak-nyugati térség lakásbérleti piacára valamint az üzlethelyiségek forgalmára.

Több évig építkeznek 

A hatalmas üvegházakat, gyümölcsfeldolgozót, logisztikai központot, ezer lakást, hotelt és éttermeket magába foglaló Lajtania Park kivitelezése legalább három évig tart majd, addig laknia kell a sokszáz munkásnak, akik közül bizonyosan nem mindenki lesz helybéli vagy a környéken lakó. Bár a beruházó a nyár elején azt mondta, hogy az üvegházakkal és a gyümölcs feldolgozóval egy időben kezdik építeni a lakásokat (két ütemben összesen ezer létesül), egy-másfél évig biztosan bérelnie kell majd az ott dolgozóknak attól függetlenül, hogy a cég vagy alvállalkozóinak alkalmazásában állnak.

Jelenleg a mintegy 1400 lakost számláló Bezenyén egy 50 négyzetméteres magánlakásért havi 80 ezer forintot kell fizetni (+rezsi). A 3640 lakosú Hegyeshalom nagyközségben 100-110 ezer forintot kérnek ugyanekkora ingatlanért. Ha nem épülnek gyors ütemben új, kiadásra szánt lakások, akkor a szűk kínálat miatt 25-35 százalékkal is felmehetnek ezek a díjak.

Móvár nyerhet a legtöbbet

A 34 ezer lakosú Mosonmagyaróvár, amit sokan csak Móvárnak hívnak arrafelé, vélhetően sokat profitál a bezenyei-hegyeshalmi beruházásból. Addig biztosan, amíg nem ér véget az építkezés, de később is így lehet. A városban több munkásszálló is működik, összesen 500-600 fős kapacitással. Az elmúlt évtizedben futott fel ez a biznisz, egymás után nyitottak ilyeneket és a magánszállásban érdekeltek is hamar rákaptak arra, hogy sok ezer honfitársunk éppen erről a környékről jár át dolgozni Ausztriába. 

A városban mindegyik munkásszálló jól felszerelt, általában 2-3 ágyas szobákat kínálnak konyhákkal, mosodával, tv-vel és wifivel, parkolóval. Több olyan magánház is működik, ahol 6-10 főt is kényelmesen elhelyezhetnek. Az önkormányzat is beszállt a bizniszbe, az infomovar.hu még 2014-ben számolt be arról, hogy a régi szovjet laktanyából 100 férőhelyes munkásszállót alakítanak ki, ami meg is történt.

Szállóprogram kormányzati hátszéllel

A kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv elemeként indította el a munkásszállók építésére, felújítására szánt programját, mintegy tízmilliárd forintot különített el erre. Önkormányzatok, gazdasági társaságaik és vállalkozások is pályázhattak idén május 15-ig. Tavaszig 24 egység építésére vagy felújítására pályáztak, de a részleteket firtató írásbeli kérdésünkre még mindig nem válaszolt a Pénzügyminisztérium. A nyugati régiókat egyébként jóval kisebb mértékben támogatja a kabinet, mint a középső és keleti megyékből érkezett vállalásokat. Legalább 80 fő elszállásolására alkalmas munkásszállás létesíthető, az építési és felújítási költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti.

Még nem tudni, hogy hol tart ezen a téren az előkészületekben a FAKT AG. Nyilván felmérik vagy már felmérték, hogy a nagyvállalat vagy alvállalkozói milyen elszállásolást szervezhetnek. Munkásszállókat is igénybe vehetnek, de csak akkor, ha valahogy elérik, hogy az ottani bérlők, vagyis az onnan Ausztriába vagy Szlovákiába dolgozni átjárók más szállást keressenek maguknak. Ez szerintünk csak akkor lehetséges, ha egy nagyobb kontingenst lekötnek legalább egy-másfél évre.

A mosonmagyaróvári munkásszállókon egyébként viszonylag olcsón megúszná bármelyik munkáltató, hiszen ott havonta csak 30-50 ezer forintot kellene fizetni dolgozónként, ha egyszerre legalább 50 embert szeretnének elhelyezni. Mivel biztos, hogy hosszú hónapokig ennél több ember fog ott építkezni, a magánbérletre is szükség lesz.

Egy átlagos 50-60 négyzetméteres lakásért legalább havi 110-120 ezer forintot kérnek, de a belváros szívében az újszerű 60-70 négyzetméteres otthonok díja már 150-180 ezer forint, míg családi házat – állapottól függően – 180-400 ezer forintért lehet bérelni. A cégek akár lakhatási hozzájárulás formájában is támogathatják majdani munkavállalókat, csakhogy biztosan jól haladjon az építkezés.

A kezdetben több száz, az átadás után sok ezer munkást munkaidőn kívül egyszerre két bevásárlóközpont is várja az 1-es főút észak-nyugati kivezető részén: a régebbi Park Center és a 2019 őszén átadott Galéria Center. Mindkettő 4500 négyzetméteres, mindkettőhöz közel van a Tesco, a Lidl és az Aldi és más nagyobb áruházak, benzinkutak.

Később szóba jöhet a két üzletközpont bővítése, de ez az üzleti döntés nem csupán a bezenyei óriásberuházás miatt lehet indokolt, hanem azért is, mert az ausztriai munkalehetőség továbbra is sok ezer magyar honfitársunkat vonzza, s ezért keresik a közeli szállásokat és bevásárlóközpontokat.

címlapfotó: infomovar.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!