7p

Miközben a befektetők felfokozott várakozással néztek a kanadai legalizálás elé, úgy tűnik, ezek a remények túlzottak voltak. A legnagyobb cégeket tömörítő index hétfőn óriásit zuhant.

A kannabisz-részvények története meglehetősen rövid, hiszen Észak-Amerikában a szer legális orvosi használata is csupán néhány évre tekint vissza, míg a rekreációs célú fogyasztás még ennél is rövidebb. Amikor júniusban a kanadai szenátus jóváhagyta a marihuána legális fogyasztását, sok befektető gondolta úgy, hogy eljött a Kánaán: a szert előállító cégek részvényei emelkedésbe kezdtek, majd augusztus végén, szeptember elején a piac nyitásához közeledve ez többször is őrült tempóba váltott, ahogy arról az mfor.hu korábbi cikkében is írtunk.

Noha egy új piaci szegmensről beszélünk, a tőzsdén megjelenő vállalatok profilja sem volt egységes, hiszen egyes társaságok a tömegigények kielégítését tűzték ki célul, mások a nagytisztaságú orvosi célú felhasználásra szánt kannabiszra specializálódtak. Ennek megfelelően az árfolyamuk sem egységesen mozgott, ugyanakkor az kijelenthető, hogy összességében hasonló trendet követtek.

Ha megnézzük a legfontosabb részvények árfolyamát, amelyek az Mfor Trader rendszerében is elérhetőek, akkor azt láthatjuk, hogy felfokozottak voltak az előzetes várakozások, és a piaci nyitás előtt majd minden részvény megduplázta az árfolyamát, majd az utóbbi napokban komoly korrekció következett - ennek következtében sok milliárd dollárnyi befektetés tűnt el.

Így alakult a 2014-ben alapított, orvosi célú marihuánát előállító Canopy Growth részvényeinek árfolyama:

Hasonlót látunk az iparág egyik nagy öregjének számító, 2012-ben alapított Cronos esetében is:

Ennél is sokkal nagyobbat ugrott a szektor egyik legismertebb vállalata a Tilray:

Számos más, fő profilját tekintve nem kannabiszgyártó is profitált egyébként a nyár végi hype-ból, így például a Constallation Brands papírja is. A vállalat alapvető profilja a szeszesitalok értékesítése, de jelenleg is 10 százalékos részesedése van a cégnek a Canopy Growth marihuána-gyártóban. Hasonló volt a helyzet a GW Pharmaceuticals részvényeivel is, a gyógyszergyártó fő terméke a sclerosis multiplexben szenvedőknek segít, de a vállalat kannabisz alapú szereket is elkezdett gyártani.

Az egyes vállalatok részvényárait lekövető szektoriális index is nagyot száguldott a nyár végén, az ezt követő értékpapír, az ETFMG Alternative Harvest ETF is közel kétszeresére nőtt ez idő alatt, hogy aztán az utóbbi napokban itt is komoly korrekció jöjjön.

Ahogy arról korábbi elemzésünkben is írtuk, hosszú távon komoly piaci növekedés várható, hiszen a fiatalabb korosztály az alkoholfogyasztás helyett sokkal szívesebben füvezik. Így az elemzők úgy látják, miközben rövid távon túlvettek voltak a papírok, hosszú távon lehet fantázia egy ilyen befektetésben.

A kérdés persze az, hogy hol lehet az a pont, ahol érdemes megfontolni ilyen részvények vásárlását. A legfontosabb, hogy ugyan bővülő piacról beszélünk, de ha a gyártók kapitalizációja jócskán meghaladja a várható forgalmat, akkor biztos "nem jön ki a matek". Az Euromonitor nevű piackutató vállalat adatai szerint a legális marihuána piac mérete 2018-ban Kanadában 7,5 milliárd dollár, míg az Egyesült Államokban 10,2 milliárd lehet. A lehetőségeket ugyanakkor jelzi, hogy egy évtizeden belül 50 milliárdos észak-amerikai piacmérettel számolnak egyes elemzések.

Ha a rövid távú kérdésekre fókuszálunk, akkor azonban azt áthatjuk, hogy sok a probléma, így például a kanadai legalizálás után rögtön ellátási nehézségek jelentkeztek. Az első napon rögtön akkora volt Kanadában az érdeklődés, hogy több boltban is kifogytak a fűből. Ráadásul a hírek szerint a termelők nincsenek kellően felkészülve, így azt sem lehet tudni, hogy ezek az üzletek mikor töltik fel a készleteket. Nem csak a boltok, de az online shopok sem voltak a helyzet magaslatán, hiszen ezekben is igen gyorsan áruhiány alakult ki. A Vice beszámolója szerint British Columbia tartományban a legolcsóbb áruk rögtön a legalizálást követő percekben elfogytak, majd néhány óra elteltével már semmiből sem lehetett rendelni. Ha pedig nincs áru, akkor bevétel sem igen várható, ez tehát rosszul érintette a vállalatokat.

Az elemzők szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hurráoptimizmus után jöjjön a kijózanodás. Látva a gondokat ugyanis többen elkezdtek számolni, ezek pedig finoman szólva sem hoztak túl biztató eredményeket. Az egyik legnagyobb ilyen vállalat, az Aurora (múlt heti, zuhanás előtti) 9 milliárd dolláros tőzsdei értéke ugyanis önmagában meghaladja a kanadai piac várható mértékét. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a kanadai székhelyű vállalatok közül a 10 legnagyobb szereplőt nézzük, hiszen ezek kapitalizációja a múlt héten még 50 milliárd dollárt tett ki, így ez jócskán meghaladja a mostani forgalmat. Más kérdés, hogy néhány nap alatt több vállalat is 20-25 százalékos értékvesztést szenvedett el, ami egyes szakértők szerint azt jelzi, hogy a piac gyorsan egyensúlyba kerülhet, és akár néhány napon belül a vállalatok tőzsdei értéke illeszkedhet a várható piacmérethez.

Az elemzők szerint további áresés esetén lesznek jó befektetési célpontok. További lökést pedig az adhat a részvényárfolyamoknak, ha az Egyesült Államokban novemberben tartandó időközi választásokkal egy időben tartandó népszavazáson még több helyen döntenek az amerikaiak a marihuána orvosi, illetve rekreációs célú felhasználásának engedélyezése mellett.

Jogi közlemény

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlapján szereplő adatok, információk, elméleti és gyakorlati elemezések, kommentárok, előadások és egyéb írások (a továbbiakban együttesen: „Honlaptartalom”) tájékoztató céllal készülnek, azok befektetési ajánlást nem tartalmaznak, és így nem valósítanak meg a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi 138. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési elemzést vagy befektetési tanácsadást.

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) nem befektetési vállalkozás, amely kiegészítő tevékenysége körében befektetési elemezéseket készít, vagy befektetési tanácsadást nyújt az ügyfelei részére. A Menedzsment Fórum (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a Menedzsment Fórum (mfor.hu) függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlaptartalma a szerzők magánvéleményét tükrözi. A honlaptartalom szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva. A honlapon szereplő bármely szerzői műnek vagy azok részleteinek a szerzők előzetes írásbeli engedélye nélkül való bármilyen felhasználása tilos.

A Menedzsment Fórum (mfor.hu) honlapjának üzemeltetője, szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!