6p

Angela Merkel már több mint egy évtizede ápolja a kapcsolatot Kínával, a német vállalatok megdöbbentő ütemű térnyerése keleten pedig csak tovább erősödik Trump kereskedelmi háborúja miatt.

Míg a világ szeme Donald Trump kereskedelmi háborújára szegeződik, Európa vezető gazdasága, Németország minden eddiginél erősebb kereskedelmi kapcsolatot épít ki Kínával – az utóbbi időben több milliárdos befektetések jelentek meg a kínai piacon, a bővülésnek pedig még korán sincs vége. A Bosch, a Mercedes-Benz és a Siemens megjelenésével Kína a német gazdaság legfőbb partnerévé vált az utóbbi két évben – írja a Bloomberg.

A teljes kereskedelmi mutató tavaly 179 milliárd dollár volt, ez duplája az Egyesült Királyság és háromszorosa a Franciaország által elért szintnek. Németország különleges szerepe júliusban ismét megmutatkozott, a BASF vegyipari cég ugyanis 10 milliárd dolláros befektetés keretében hoz létre gyárat a régióban – ez ráadásul az első vegyi üzem, amely teljesen külföldi befektetők kezében van. A BMW nemsokára több mint 4 milliárd dollárért fejleszti kínai gyártóegységét, kihasználva az új szabályozást, amely értelmében a külföldi befektetők már többségi tulajdonosai lehetnek a vállalkozásoknak.

A kisebbek is meghódítják Kínát

A német DELO Industrial Adhesives speciális ragasztószereket gyártó vegyipari cég mintegy 14 éves fejlődési stratégia koronájaként nyitotta meg sanghaji központját szeptemberben. Az, hogy egy, a piacvezető versenytársak mellett eltörpülő vállalat – összesen 750 alkalmazottal és mindössze 184 millió dolláros éves bevétellel – is képes megvetni a lábát Kína szigorúan korlátozott, összetett gazdaságában csak még inkább bizonyítja a német gazdaságpolitika sikeres működését a keleti nyitás szempontjából. Ilyen kisebb szereplők térnyerése elképzelhetetlen lenne a német nagyvállalatok, Angela Merkel támogatása és helyi fejlesztési központok hálózata nélkül.

A német cégek térnyerését a Sanghajban és Pekingben található ipari és kereskedelmi központ, valamint Taicang kikötővárosa támogatja, ami megfelelő platformot ad a kisebb német vállalatoknak az induláshoz, legyen szó akár adminisztratív szolgáltatásokról, konzultációról vagy humán erőforrással kapcsolatos kérdésekről. A három központ működését a Landesbanken nevű, államilag támogatott pénzintézetek támogatják, amelyek immár 300 vállalatnak biztosítanak alapot – ehhez képest 2015-ben még csak 200 cégről beszélhettünk.

Újraformálják a kereskedelmi hálót

Ezen intézetek nem csak a németeknek előnyösek, az utóbbi időben több tucat kínai város és régió is saját központnak akar helyet adni, a sanghaji intézet vezetője szerint akár 10 új ilyen központ is nyílhat a közeljövőben, amely segítségével a német cégek a gazdaságilag kevésbé jelentős régiókba is betörhetnek.

A németek számára fontos elem a Hszi Csin-ping elnök által felvezetett Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative), amely a domináns tengeri kereskedelem mellett az Eurázsiát behálózó fejlett és hatékony szárazföldi összeköttetések létrehozásával alakítana ki egységes kereskedelmi hálót Ázsia, Európa, a Közel-Kelet és Afrika összekapcsolásával.

Bár a német vállalatok ezt a háború utáni rend megbolygatásának ítélhetik, nem valószínű, hogy kikerülhetik. Félő ugyanis, hogy ha a Nyugat nem kap észbe időben, Kína olyan multilaterális kereskedelmi rendszert építhet szomszédságában, amely lényegében túlnőne a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) – mondta a Joe Kaeser, a német Siemens vezérigazgatója.

Végleg Kína felé fordulnak a németek?

Az új Selyemút kiváló terjeszkedési lehetőséget biztosítana Kína 1,4 milliárd fogyasztója számára, akik az egyre jobb minőségű gyártás felé vették az irányt, az export vezérelt német gazdaságot azonban veszélybe sodorhatja a Trump által kirobbantott kereskedelmi háború – ezt bizonyítja, hogy Berlin a következő két évre visszavett növekedési előrejelzéséből, külső kockázatokra hivatkozva.

Bár Merkel 13 éves uralkodása alatt több mint tízszer látogatta meg kínai partnereit, a nemzetközi kapcsolatok bonyolultak, a kormányt ráadásul egyre több támadás éri az összefonódás miatt. Németország 2015-ben mutatta be „Made in China 2025”-ös programját, amely Németországot a fejlett gyártás központjává tenné a világon. A hír hallatán a kínai befektetők több mint 26 milliárd dollár értékben vásárolták be magukat technológiai vállalatokba. A német vezetés erre a külföldi érdekeltségek alaposabb vizsgálatával reagált, ráadásul ezen a nyáron először akadályozott meg egy felvásárlást.

A politikai aggályok ellenére a német vállalatok nem riadnak vissza. A Német Kereskedelmi Kamara által megkérdezett 400 vállalat fele szerint a projekt pozitív hatással lesz rájuk középtávon. Ázsia hosszú távú növekedési tervei és Donald Trump kereskedelmi háborúja mellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a németek több hasznot húzhatnak Kínából, mint Amerikából.

Magyarországnak is érdeke a keleti nyitás

Érdekes helyzet alakul ezzel az európai gazdaságban: az EU-nak alapvetően nem érdeke, hogy a kínai termékek elárasszák az uniós gazdaságot, ez ugyanis ellentmond az EU kereskedelmi elveinek és érdekeinek. A feljebb kifejtettek értelmében a tagállamok között vezető szerepet betöltő Németország ugyanakkor nem osztja teljesen ezt a nézetet. Áprilisban a tagországok pekingi nagykövetei közös jelentésben tiltakoztak Kína fő külpolitikai-gazdasági projektje ellen. A Kínát elítélő dokumentumot a egyedül a magyar nagykövet nem írta alá - írta a 24.hu.

Lassan egy éve már, hogy Budapesten találkoztak Kína és 16 kelet-közép-európai ország vezetői. A találkozó alkalmával Orbán elmondta: azért van nagy szükségünk a kínaiakra, mert a térségben hatalmas fejlődési potenciál van, de ahhoz, hogy a térség fejlődni tudjon, külső technológiai és pénzügyi forrásokra is szükség van, az európai források önmagukban már nem elegendőek. "A világgazdaságban most a Kelet csillaga áll magasan, Ázsia és benne Kína felemelkedésének korszakát éljük, most az az időszak következik, amikor Európa további fejlődéséhez szükség lesz a Kelet technikai és pénzügyi részvételére" – mondta Orbán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!