3p

Az Országgyűlés megszavazta: a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben.

Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását. A képviselők 149 igen szavazattal, 1 nem ellenében és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a kormány ezt célzó módosító javaslatát az MTI beszámolója szerint.

A Ház döntése alapján a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben.

Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják.

Ezzel indokolják a szabályozást

Az elfogadott javaslat indoklásában kifejtették, a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte a fővárosban, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott - írja az MTI.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlés keddi ülésén azt mondta: az albérlet- és ingatlanárak, valamint az adózási hatások miatt indokolt a rövid távú szálláshely-kiadás szabályozása. Hozzátette: azért is fontos a szabályozás, mert a rövidtávú lakáskiadás jelentős napi szintű gondokat okoz a társasházakban, ahol a turisták és a lakók életét kellene összehangolni.

Úgy tűnt, kinyírják a rövidtávú lakáskiadást - végül az önkormányzatok kezébe adták a fegyvert

Korábban úgy tűnt, egységesen, országos szinten évi 120 napban maximalizálják a rövid távú lakáskiadást -ezzel a főleg a szállodaüzemeltetők által erőltetett javaslattal gyakorlatilag ellehetetlenítették volna az ebben a szektorban működő vállalkozásokat. Később Gulyás Gergely jelentette be, hogy inkább az önkormányzatokra bízzák a szabályozást.

Ahogy az mfor.hu írta friss háttérelemzésében: mostantól nem a parlamentnek és a kormánynak kell készíteni a lobbianyagokat, hanem a 3200 települési önkormányzatnak. Bár természetesen az Airbnb Budapesten a legelterjedtebb, és itt várhatók változások, de ettől még az összes balatoni településen, minden megyeszékhelyen Szegedtől Győrig, valamint kisebb falvakban Tiszakanyártól Felcsútig dönteni kellhet majd a képviselő-testületekben, hogy 120 napban korlátozzák-e rövid távú lakáskiadást vagy sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!