2018. szeptember 14. 12:22
mfor.hu

A csütörtöki agresszív török kamatemelés után több feltörekvő deviza, így a forint is erősödött. A magyar fizetőeszköz ismét a 323-as szint közelébe került.

Ahogy arról csütörtökön az mfor.hu is beszámolt, a piacokat alaposan meglepte a török jegybank, amely a várt 325 bázispontos (3,25 százalékos) emelés helyett 625 bázispontos (6,25 százalékos) kamatemelésről döntött. Előzetesen volt olyan befektetési bank, amely azt jelezte, hogy a tartós nyugalomhoz 6 százalékos kamatemelés kellene. Ám a török elnök Erdogan és pénzügyminiszteri posztot betöltő veje is olyan jelzéseket adott a piacnak, amely alapján azt lehetett feltételezni, hogy a jegybank a körülményekhez képest lehető legkisebb mértékű emelést fogja végrehajtani, amely segít abban, hogy a líra hosszú ideje tartó mélyrepülése megálljon.

A csütörtökön végrehajtott jelentős kamatemelés kapcsán a piaci megfigyelők úgy vélekedtek, hogy ezzel sikerült visszaállítani a jegybanki hitelesség egy részét (a szervezet a kormánytól függetlenül működik), illetve számos, a török líra ellen spekuláló kisbefektetőt valószínűleg hosszú időre elijeszteni a török piactól. Mivel a jegybank közölte, hogy szükség esetén a későbbiekben további kamatemelésről határozhat, valószínűsíthető, hogy ezúttal 3-4 napnál tartósabb lesz a líra erősödése. Mindazonáltal az Equlior elemzői úgy vélik, hogy egy előre megkomponált menetrend szerint zajlottak az események, és szándékosan vezette félre a piacot Erdogan.

Néhány órával a kamatemelés előtt ugyanis a török államfő még arról beszélt, hogy nem szabad kamatot emelni, éppen ellenkezőleg, meggyőződése, hogy csökkenteni kell a magas kamatokat. Azt fejtegette, hogy a magas infláció a hibás jegybanki intézkedések következménye, a devizaválságot pedig külföldi összeesküvés idézte elő. Nehéz elképzelni, hogy a teljhatalommal bíró török elnökből akart bohócot csinálni a jegybank.

A török jegybank monetáris tanácsa a kamatdöntő ülés után kiadott közleményében megismételte, hogy "az inflációs kilátásokat illetően a közelmúltbeli fejlemények komoly kockázatokat jelentenek az árstabilitásra". Megerősítette azt is, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál az árstabilitás fenntartásának érdekében. A jegybank jelezte, határozottan fenntartja szigorú monetáris politikai irányvonalát addig, amíg az inflációs kilátások jelentősen nem javulnak.

A kemény lépés egyébként már csütörtökön éreztette hatását a nemzetközi piacokon is, így a forint a feltörekvő piaci devizákkal együtt viszonylag nagyot erősödött a főbb fizetőeszközökkel szemben.

Péntekre a forint árfolyama tovább erősödött mind az euróval, mind a dollárral szemben. A bankközi piacon az eurót a csütörtök esti 324,20 forint után péntek délelőtt 323 körül is jegyezték, a déli órákban 323,6 körül mozgott a keresztárfolyam. A dollár jegyzése a csütörtök esti 277,64 forintos szinthez képest péntek délben 276,60 körül állt.