2p

2300 milliárd forint összegű szerződéses állománnyal bír jelenleg a hazai építőipar a KSH minapi jelentése szerint. Nem csoda, hogy a nyár ellenére sincs holtszezon a szektorban, sőt július elején újabb élénkülést várnak a piacon. A várakozások szerint durván harmadával bővül idén az ágazat teljesítménye, ezért a bankok élénk érdeklődést mutatnak a projektek finanszírozásában, mind a négy fronton.
 

Ami az újlakáspiacot illeti, július elején érkezik az újabb kormányzati csomag, amelynek hatására a kiterjesztett CSOK és főleg a babaváró hitel révén több tízezer potenciális vásárló léphet az amúgy is kapacitása határán mozgó kivitelezői piacra. Persze még a most tervezett 25 ezer éves újlakásszám is elmarad a szakértők által szükségesnek ítélt évi 40 ezertől. A fejlesztők ráadásul előszeretettel tartják vissza a lakásokat a későbbi magasabb ár és áfa reményében. Banki szempontból egyébként a kockázatok beárazása miatt az építőipari cégek kicsit drágábban jutnak forráshoz, a hitelintézetek jobban szeretik az akvizíció-célú hiteleket, mondta el Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője a témában adott interjújában.



Az irodapiacon is élénk a hitelezés, hiszen még bőven van tér a fejlesztésre, a kereslet pedig feneketlen. A mostani, közel négymillió négyzetméteres állomány még úgy ötödével bővülhet a következő években, amivel Budapest már lassan felzárkózik a régiós versenytársaihoz. A fővárost sok cég találja alkalmasnak, az idetelepített szolgáltató központok kollégáit azonban le is kell ültetni valahol, így tulajdonképpen bármennyi helyet felszívna most a piac Kővári Mihály szerint.



A banki szakértő a beruházás finanszírozások kapcsán úgy nyilatkozott: a gazdasági növekedés következtében nő a hitelek iránti kereslet.  A kapacitásbővítés miatt telephelyre, eszközökre, építkezésre igénylik a hitelt a kkv-k és nagyvállalatok. A logisztikai piac felfutása szintén újabb lökést adott a hitelezésnek. Kővári hozzátette, hogy a bankok egymással is versenyben vannak az ügyfelekért, ezért próbálnak kedvezőbb hitelkonstrukciót adni. A többnyire euróban hitelezett KKV-nak értékbecsléssel, üzemeltetési cashflow-val, költségtervvel és átlátható tulajdonosi szerkezettel érdemes készülnie az igényléshez, ha hitelintézetet váltana – mondta el a Sberbank szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!