1p

Továbbra is égeti a pénzt az elektronikus autókat gyártó cég, de az eredmény így is jobb lett, mint amit az elemzők vártak.

A vártnál jobb eredményeket jelentett a Tesla. A cég második negyedéves vesztesége 717 millió dollár volt, míg az elemzők 900 millió körül várták. A cég bevétele négy milliárd dollár volt, ami szinte megegyezik az elemzők 3,99 milliárd dolláros előrejelzésével. Több, mint 40 ezer autót gyártott, aminek közel fele Model 3 volt.

A jelentést követő konferenciahívásban Elon Musk ezúttal barátságos volt, ami az első negyedéves hívást követő botrányhoz képest pozitív csalódás volt a befektetőknek. Megerősítette célját, hogy a második félévben pozitív cash flowval rendelkezzen a vállalat és nyereségessé váljon. A következő negyedévben 50 és 55 ezer közé várja a legyártott autók számát. A Tesla árfolyama a zárás utáni kereskedésben 9,4 százalékot emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!