A járvány két hulláma között, viszonylagos békeidőben beszélgetünk. Hozott az életében bármilyen tartós változást a pandémia?
Nem az én élethelyzetemet tette igazán próbára ez a járvány és az abból fakadó válság. Nyilvánvalóan más szintű alkalmazkodást igényel egy ilyen helyzet attól, aki kevésbé komfortos körülmények között él. Én más kategóriába tartozom, ezért nem okozott nehézséget a társadalmi kapcsolataink fenntartása, rendelkezünk minden ehhez szükséges eszközzel. Ezért gyorsan tudtunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Vasárnap esténként például a gép előtt ülve boroztunk együtt a barátainkkal. Feszélyezetlenül tudtunk beszélgetni ugyanazokról a témákról, amelyekről a járvány előtt személyesen volt alkalmunk. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne hiányzott volna a személyes találkozás, mi is azonnal összejöttünk, ahogy vége lett a tilalomnak.
A gyermekeim is jól viselték ezt az időszakot, talán az óvodás korú lányomnak okozta a legtöbb problémát, hogy a csoporttársaival csak a neten keresztül tudott beszélni, de hát egy ennyi idős gyermek esetében teljesen érthető, hogy a barátaival nem digitálisan akar kapcsolatot tartani. Ő volt egyébként az, aki a legtöbbször kérdezte meg, hogy mikor lesz már vége ennek a járványnak. Az idősebb testvérei viszont már kinőttek az alsó tagozatból is, ahol talán a legnagyobb kihívást jelentette a webes oktatás, hiszen abban a korban nehezebben megy a feladatok önálló megoldása, elkél a szülői segítség. A felső tagozatos és a gimnáziumi oktatási anyagot már sokkal könnyebb átadni digitálisan. Hozzá kell tennem, hogy a fiam külföldön, Írországban tanult, így ő egy másik ország oktatási rendszerét tesztelte, míg a másik lányom itthon zárta le sikeresen a tanévet.
A külföldön tanuló gyermekével hogyan tudták tartani a kapcsolatot a korlátozások közepette?
A májusi hazautaztatását módszeresen meg kellett szervezni, az egy több napos logisztikai folyamat volt, de ezt is sikerült megoldanunk, amiben egyébként komoly segítséget kaptunk a külképviseletektől is.
Hangsúlyozottan az én személyes élményem tehát az volt a járvány alatt, hogy egy meglehetősen váratlan kihívást lényegében minden fronton tudtunk kezelni, de mint jeleztem, az adott élethelyzeten is múlt, ki mennyire tudta jól vagy kevésbé jól menedzselni ezt az időszakot. Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy ne lennék tisztában azzal, mások élethelyzetében mennyivel súlyosabb kihívásokat okozhatott a járvány, miközben mi biztos, hogy a szerencsésebbek közé tartozunk.
Lehet olyan folyománya ennek az időszaknak, amely gyökeresen megváltoztatja az életünket? Fogunk-e, kell-e másként élnünk, mint eddig? Sokan gondolják úgy, hogy igen.
Az ilyen leegyszerűsítő következtetések sosem tudják teljesen lefedni az igazságot. Azt gondolom, hogy ez egy olyan néhány hónapos gyakorlat volt – és attól tartok, lesz még ilyenben részünk – ami rákényszerített minket olyan rutinok elsajátítására, amelyeket a későbbiekben tartósan alkalmazni fogunk.
Ma például, amikor már semmilyen korlátozásnak nem vagyunk kitéve, az üzleti megbeszéléseink felét továbbra is online tartjuk. Olyanokat is, amelyeket egyébként a korlátozás előtti időben élőben szerveztünk meg, átverekedve magunkat a városi dugón. Megtanultuk, hogy egy csomó minden megoldható online hívás keretén belül. Aminek az egyik következménye lesz, hogy ritkulni fognak az üzleti utak. Nem csak a szűkebb lokáción belül, hanem a nagyobb távolságoknál is.
Ez nem jó hír a légiiparnak.
Nem jó hír, de az ágazati konszolidáció önmagában lehet jó hír a világnak. A légiipar nem fog eltűnni, de talán előtérbe kerül a fenntarthatóság szempontja is.
Egyszóval azt gondolom, hogy rugalmasabb lesz a munkavégzés, de nem fognak például eltűnni az irodák. A cégcsoportunkon belül azt láttuk, hogy a járvány első szakaszában, amikor kötelezővé tettük a home office-t, a munkatársak teljesen korrektül álltak hozzá, de azt nem lehet kijelenteni, hogy könnyen megszokták volna az új munkakörülményeket. Egy idő után nagyon kényelmes, rugalmas munkavégzés alakult ki, majd eljött az a szakasz, amikor a kollégák egyre sűrűbben kezdtek érdeklődni, hogy mikor lehet már visszatérni az irodába. Nagyon fontos, szinte nélkülözhetetlen ugyanis a szociális interakció, a kérdések-válaszok gyors megbeszélése, a másik gondolatainak gyors megismerése, megihletése az intellektuális tartalmakkal bíró munkában. Nem ugyanaz home office-ban előre időzített hívásokat lebonyolítani, mint egymás mellett ülve azonnal reagálni a másik felvetéseire.
Azt is tapasztaljuk egyidejűleg, hogy ha nem is a járvány alatt megszokott arányokban, de nagyobb igény támadt az otthoni munkavégzésre az irodába való visszatérés után. Ezért lehetővé tettük, hogy a munkahetet felosszák irodai és otthoni napokra. Egyelőre ott tartunk, hogy heti két napot kell az irodában tölteni, a többi rugalmas munkavégzéssel telik. De azért gondolkodunk azon, hogy három-négy napra emeljük a bent töltendő munkanapok számát.
Mi is hasonló utat jártunk be, nálunk is felütötte a fejét a home office undor. Leginkább azért, mert bármennyire is törekedünk rá, nem lehet szétválasztani a munkát és a magánéletet, egybefolyik a kettő, nincs érdemi különbség a reggel és az este nyolc óra között, mindig előugrik egy megválaszolandó kérdés a chat-ben, vagy jön egy meghívó valamilyen webes megbeszélésre.
Édesanyám kérdezte tőlem, hogy bírtam ezt a bezártságot, hogy viseltem a magányt. Mondtam neki, hogy milyen magányra gondol? Nem volt soha olyan időszak az életemben korábban, amikor ennyire nem tudtam egyedül lenni. A család és a munka egy időben és helyen volt jelen az életünkben, egyszerre kellett foglalkoznom a kislányommal és igazgatósági ülést vezetnem.
Ezen az igazgatósági ülésen tudtak bármi előremutató témáról beszélni, vagy mindenki széttárta a karját, mondván, ki kell bekkelni a következő heteket, mást úgysem tudunk csinálni, mert az üzlet takaréklángon pislákol? Milyen üzleti eredményre lesz képes a cégcsoport idén?
A portfoliónk jóval diverzifikáltabb ennél, tizenöt különböző cég tizenöt teljesen különböző helyzetét kellett végignéznünk, és mivel technológiai szektorban vagyunk érdekeltek, amelyik általában jobban bírta a válságot, mint más ágazat, így a kilátásaink is mások. A tavalyi második negyedévtől kezdve készítünk komplex portfolió értékelést, a legutolsó, auditált értékelésünk pedig az idei első negyedévről áll rendelkezésre. Az értékelések óta folyamatos növekedést tud felmutatni a portfóliónk: a kezdeti 1,8 milliárd forintról jól sikerült akvizíciók eredményeként felmentünk tavaly év végére 2,8 milliárdra, az idei első negyedévben pedig 3,5 milliárdnál tartottunk.
Az már jó eredmény lenne idén, ha ezt a 3,5 milliárdot tartani tudják?
Igen, de számítunk további értéknövelő opciókra, amennyiben lehetőségünk nyílik további akvizíciókra, márpedig jelenleg – érthető módon – a krízis vevői piacot hozhat. Amennyiben emellett tartani tudjuk az idei első negyedéves portfolióértékelésünket, akkor kifejezetten jól állunk.
Budapestet valamikor startup fővárosnak nevezték, de Oszkó Péter vitatja ennek megalapozottságát. Volt ebben némi nagyképűség szerinte. Az interjú videós részében a befektető – aki a Bajnai-kormányban pénzügyminiszter volt - kritikusan beszél a főváros hozzáállásáról ehhez az ökoszisztémához, illetve általában a vállalkozásokhoz. Majd a szó a válságkezelés alatti városmenedzsmentre terelődik, mellyel kapcsolatban a szájkarate kifejezés többször is előkerül a főváros és a kormány közt kialakult helyzet leírásaként.
Készülnek még a tőzsdére, vagy a válság átírta a terveket?
Nem írta felül, mert eleve 2021-re terveztük a bevezetést. Jelenleg nincs okunk ezt újra vizsgálni, bár figyelve azokat az őrült folyamatokat, amelyek mostanában jellemzik a piacokat, akár sajnálhatnánk is, hogy nem most lépünk be a tőzsdére. Mindenféle értelmes indokot nélkülöző árfolyamrobbanás mozgatja a papírokat.
A terv szerint idén az a dolgunk, hogy megmutassuk egy szélesebb befektetői körnek, hogy a technológiai szektorban van növekedési lehetőség, és nem hordoz magában nagyobb kockázatot, mint a hagyományos befektetések. Ebben szerintem a Covid-krízis inkább az előnyünkre volt, a technológiai szektor fontossága és jelentősége egyértelműbbé vált ebben az időszakban.
A forrásszerzésen túl milyen szándékok húzódnak meg a tőzsdére lépés mögött? Így akarják megmenteni a cégcsoportot a NER-lovagoktól?
Nincs ilyen megfontolásunk. Tudom, hogy ez egy nagyon szerteágazó, bonyolult kérdés, de soha semmilyen konfliktusunk nem volt a NER világával. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy a politikai gondolkodású üzleti szereplők számára túl kockázatos, megfoghatatlan világ ez, ahol nem egyszerű a profit realizálása.
Soha nem kopogtattak, soha nem jelent meg a táskás ember, hogy érdeklődnek az üzlet iránt?
Soha. Nem kaptunk furcsa, teljesíthetetlen kéréseket sem. Visszatérve a tőzsdei bevezetés valós indokaihoz, azt várjuk, hogy felkeltjük azoknak a befektetőknek a figyelmét, akiknek a technológiai szektor növekedése mellett fontos a befektetési eszköz likviditása is. Tőlünk nyugatra nem ismeretlen befektetési forma a technológiai kockázati tőkealapok részvényének tőzsdei forgalmazása, nálunk viszont még az old school intézményi megoldást ismerik, amelyikben 10 évre kötik le a befektetők pénzét egy portfolióban. Ez nagyon szűkre szabja meg a befektetők körét, hiszen a nagy nyugdíjalapok, biztosítók meg tudják tenni, hogy ekkora időtávra kötik le a pénzüket, de a nagyobb rugalmassághoz szokott befektetőknek fontos, hogy megmaradjon a likviditás.
Eddig a vállalkozások horizontján vizsgáltuk a válságot, de lépjünk hátrébb, nézzük meg a globális világgazdaság szintjén az elmúlt hónapokat. Mit gondol a különböző válságkezelési csomagokról, melyiket tartja hatékonynak, melyiket nem?
Először is: ennek a sztorinak még nincs vége. Nem lehet eredményt hirdetni, nem látjuk, hogy az jön ki jól ebből a helyzetből, aki gyorsan ellőtte minden puskaporát, mert szerinte már vége a kihívásoknak, és a leghamarabb, minden fronton a növekedést támogató intézkedéseket hozott, vagy az, aki azt az utat követte, hogy tartalékol, és kivár az intézkedésekkel a második félévig, vagy még későbbre időzíti azokat. Az látszik, hogy amikor totális leállás van, akkor teljesen értelmetlen a gazdaság újraindításával kísérletezni. Ilyenkor a veszteség fedezését kell biztosítani és azt, hogy túléljen az, akivel később újra lehet indítani a gazdaságot. Az első időszakban muszáj megvárni, hogy biztosabb tudással rendelkezzünk arról, hogyan alakul az előttünk álló egy-két év, és addig csak annyit költsünk, amennyi biztosítja, hogy mindenki „túléljen”. És majd azt követően, egy második ütemben kerülhet sor a gazdaságélénkítést szolgáló intézkedésekre. Úgy látom, az országok jelentős része ezt a logikát követte.
Beleértve Magyarországot is?
Beleértve Magyarországot is. Megítélésem szerint a hivatalos gazdaságvédelmi programok ezen a megközelítésen alapulnak. Két intézkedés körül alakult ki heves vita: az egyik arról, hogy a jövedelmüket, munkahelyüket elvesztők kellő mértékben kapnak-e támogatást. A szélsőséges vélemények szerint alapjövedelmet kellene osztani mindenkinek - ami egy ideológiai vita, amiben borzasztó nehéz rendet tenni. Itt megint anélkül igyekszem véleményt formálni, hogy annak túlzott aktuálpolitikai éle lenne, de tíz évvel ezelőtt a mi kormányunk is azt az utat választotta, hogy nem szociális segélyeket osztogatott, hanem a közmunkaprogram – akkori nevén Út a Munkához – költségvetési kereteit növeltük, hogy az emberek megélhetéshez jussanak, de ne egy állandó szociális ellátórendszert terhelő költség mellett, hanem arra ösztönözve őket, hogy mihamarabb térjenek vissza a munka világába.
Ezek szerint nem támogatja az alapjövedelmet.
Vannak a világnak olyan fejlett térségei, ahol mások a társadalom, a gazdaság előtt álló kihívások, és nem az a kérdés, hogy a mit kezdjenek a munkaerőpiacra egyébként belépni képtelen rétegekkel. Azokban a társadalmakban viszont, ahol bizonyos csoportok generációkat átívelően estek ki a munkaerőpiacról, ahol ez a szocializáció átöröklődik, mert a gyerekek nem látják a szüleiket dolgozni, ott jelenleg társadalmi torzulásokat okozna a feltétel nélküli alapjövedelem. Vagyis még nem tartunk ott, hogy be lehessen vezetni, de azt kívánom, hogy mihamarabb jussunk el odáig.
Mindenképpen vitaképes továbbá, hogy a magyar élénkítő intézkedések egy jelentős része hitelkonstrukció formájában került a piacra. Vannak kétségeim, hogy ezek a termékek mennyire lesznek ténylegesen elérhetőek a vállalkozások számára. Egy olyan cég esetében, ahol nem egy beruházást, a jövőbeni növekedést szolgálná a hitel, hanem a veszteség finanszírozását, nem biztos, hogy a bank partner lesz a hitel kihelyezésében. Azt látjuk a piacon, hogy a következő félévre nagyon nehéz az adott cég helyzetére vonatkozóan megbízható jövőképet alkotni, hiszen nagyon bizonytalan még a krízis kifutása. Ennek a csapdahelyzetnek a megkerülését szolgálja, hogy könnyíteni igyekeznek a jegybanki forrásszerzési programok elérhetőségén, például a legutóbbi bejelentés szerint már pályázati források előfinanszírozására is igénybe vehetők lennének kedvezményes hitelkonstrukciók.
Milyen alakja lesz a válságnak, V vagy W? Vagyis gyorsan felépül a gazdaság, vagy akadozni fog a folyamat?
Nem tartom reálisnak a V alakút. Ha van is rá bármilyen matematikai esély, hitelt biztos nem vennék fel erre alapozva. Ha banki oldalon ülnék, nem is adnék rá hitelt. Tűnhet úgy is, hogy némileg hazabeszélek, de csak válságálló szektorokba mernék most pénzt kihelyezni.
