2p

Durván romlottak a várakozások, elérték a pandémia első időszakának szintjét.

A pandémia elején tapasztalt szintre süllyedt a lakosság szubjektív jövedelmi helyzete, hitelfelvételi nyitottsága és megtakarítással kapcsolatos várakozásai, derült ki a Scale Research friss kutatásából a portfolio.hu jelentése szerint. Az elmúlt két éves erősödés drasztikusan visszaesett.

2022 márciusában a lakosság mindössze 15 százaléka vélte úgy, hogy jövedelmi helyzete javulni fog rövid távon, így többet költhet a következő évben. Ez az arány még a pandémia alatt mért értéknél is kevesebb, ugyanis akkor a lakosság 17 százaléka vélekedett így. Ráadásul a 2021-es adatokhoz viszonyítva is meglehetősen rosszak ezek az adatok, hiszen akkor a lakosság 22 százaléka számított arra, hogy többet tud költeni a következő évben, ehhez képest idén 7 százalékos csökkenést látunk. A lakosság 53 százaléka ezzel szemben romlást vagy stagnálást vár idén tavasszal, ez a szint pedig 2020 első félévének felel meg.

Emellett a lakosság 68 százaléka nem érzi azt, hogy a közeljövőben hitelt vehetne fel, és 9 százalék véli ennek az ellenkezőjét, a többiek bizonytalanok. Az elemzés további részét itt olvashatja el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!