1p

A hétfői horror után a hét végére érzékelhetően erősődött a hazai fizetőeszköz.

Gyengén kezdte a hetet a forint, az eurót a 398-as, míg a dollárt a 372-es szint felett jegyezték, míg a svájci frankot 417-hez közel.

Szerencsére a hét további részében aztán erősödni tudott a hazai deviza, amiben szerepet játszhatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank ellenállt a kormány felől érkező kísértésnek és csak 25 bázispontot csökkentett a jegybanki alapkamaton, amely így kereken 7 százalék lett.

Szombat reggel a pénzváltók az euróval szemben a héttő reggelinél csaknem 2 egységgel magasabb, 396.6 forintos középárfolyamhoz igazították a jegyzéseiket, a dollárnál enyhén 371 alatti szint volt az irányadó, míg a svájci franknál 414.

Ám ezzel együtt a forint eddigi éve pocsékként minősíthető. Az euróval szermben jelenleg közel 4, a dollárral szemben 7, míg a svájci frank ellenében 1 százalékkal áll alacsonyabban 2024 első napjához képest. 

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a Privátbankár részletes elemzéseit pedig itt olvashatja a témában. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!