<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
11p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A magyar labdarúgó-válogatottnak igazán már számolgatni sincs esélye: nemzeti csapatunk októberre elvesztette vb-kvalifikációs esélyeit, valószínűleg csak San Marinót és Andorrát előzi majd meg selejtezőcsoportjában. Az együttes jó napjain az európai elittel is felveszi a versenyt és bravúrokra képes, rossz napjain Albániával szemben is alulmarad, az ingadozás mögött pedig alighanem az áll, hogy a magyar futball nem tud elegendő magas szintű játékost kinevelni. A problémát az MLSZ új stratégiai dokumentuma is elismeri, és ennek megoldása nélkül az előrelépés szinte lehetetlen.

A labdarúgó-válogatott jó eséllyel indulna egy válogatáson Dr. Jekyll és Mr. Hyde kettős szerepére. Hogyan értékelhetnénk másképp, mikor a nyáron Eb-eufóriát okozó válogatott képes méltó ellenfele lenni a világ élvonalába tartozó csapatoknak, ugyanakkor kétszer (megérdemelten) kikap Albániától és alig győzi le Andorrát? A 2016-os Európa-bajnokság után a 2021-es kontinenstorna után is negatív szériába került a csapat. Nincs esély a világbajnoki kvalifikációra (1986 óta nem szerepelt a vb-n a nemzeti együttes) és megint kiviláglott: a válogatott legfeljebb fügefalevélként tudja takargatni a magyar futball rendszerszintű problémáit. A sportágba beleölt sosem látott mennyiségű pénz Eb-kvalifikációkra és bravúros meccsekre elég volt, ám a továbblépéshez nem – megfelelő szintű játékosok is kellenének, amelyekből a magyar labdarúgás keveset „termel ki”. Avagy, ahogy Marco Rossi szövetségi kapitány fogalmazott: a borász is csak abból tud bort készíteni, amilyen szőlője van.

Márpedig ez a szőlő (még?) nem elég minőségi. De mi kell ahhoz, hogy azzá váljon?

Hozott anyagból tud a kapitány dolgozni (Fotó: MTI/Kovács Tamás)Hozott anyagból tud a kapitány dolgozni (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Szűkös merítés

A Magyar Labdarúgó-szövetség szeptemberben tartott egy sajtóbeszélgetést, melyen bemutatta a sportigazgató Barczi Róbert által kidolgozott koncepciót. A leginkább fejlesztésre szoruló területként az utánpótlásképzést jelölte meg az MLSZ (e fejlesztés része egy új rendszerű „utánpótlás-piramis” kialakítása), a fő célok között szerepel még a rendszerszemléletű szakemberek képzése és a magyar játékosok nemzetközi versenyképességének megteremtése. A szövetség – mely rámutat arra, hogy a kormány segítségével soha nem látott lehetőséghez jutott a magyar futball – kimondottan kritikus e területtel kapcsolatban.

„Az utánpótlás-nevelés hatékonysága elmarad a céloktól és várakozásoktól, a tehetségkutatás és menedzsment, valamint a fiatal játékosok professzionális futballba történő „beépítése” területén további erőfeszítéseket kell tenni. Jóllehet az utánpótlás-válogatottak nemzetközi eredményessége növekedett, az akadémiai rendszer a lehetőségeihez mérten kevés nemzetközi szinten is jegyzett fiatal tehetséget nevelt ki, pedig a nemzeti válogatott ütőképességének és tartós sikereinek ez a záloga” – olvashatjuk az MLSZ kiadványában.

A szövetség sikerként könyveli el a két Eb-kvalifikációt (2016, 2021), illetve azt, hogy a 2010-es évek végétől „visszajár” egy-egy magyar csapat az európai kupák csoportkörébe, de látványos fejlődést inkább infrastruktúrában és a regisztrált játékosok számának növelésében tud felmutatni. A kiemelkedő eredmények – ezt maga Barczi is megjegyezte – nem rendszerszintű folyamatokból következnek, hanem egy-egy kollektíva kiugró sikereinek minősíthetők.

A következtetéssel nehéz lenne vitatkozni, látva azt, ami a 2016-os és 2021-es Eb után történt: két dicséretes kontinensbajnoki szereplésre két borzalmas vb-selejtezősorozat következett, pár hónappal az eredmények ünneplése után pedig a magyar futballkrónika fekete lapjaira illő andorrai zakót, most az albánok elleni kettős vereséget kellett megemészteni. A válogatott rendkívül hullámzó teljesítménye ugyan részint taktikai okokra is visszavezethető, de a szövetségi kapitány kezét megköti a nagyon szűkös merítés. Több mint egy évtizedes hátszél és a sportágba invesztált összegek nem jártak azzal, hogy a magyar utánpótlásképzésből akár egy kezdőcsapatra való, a világ elit ligáiba betört játékost össze lehessen szedni. Márpedig ez súlyos probléma.

Távoli elit

A magyar futball jelenleg egy kormányzati segítséggel fenntartott, különös buborékban létezik: ez nyugalmat, jó körülményeket és mesterséges prosperitást teremt, illetve szigeteli a sportágat a külső behatásoktól (mint a koronavírus-világjárvány). A hazai topklubok infrastruktúrája (utánpótlásszinten is) felveszi a versenyt az európai topligás klubokéval – bár a szűk elittel még nem –, a klubok „válságálló” volta jó karrierlehetőségeket teremt itthon. Óriási a kontraszt a kétezres évek „vadkeletével” összehasonlítva: lerobbant létesítmények, legjobb indulattal maximum megfelelőnek minősíthető utánpótlás-komplexumok, szervezett bűnözői csoportok (fogadási maffia) jelenléte, amely szorosan összefüggött a csapatok bizonytalan anyagi helyzetével is. A szituáció ehhez képest már-már idilli – ám játékosnevelési-játékoseladási fronton a magyar labdarúgás nem sikertörténet.

Már foglalkoztunk korábban a FIFA jelentésével, melyben a labdarúgás világszervezete hivatalos adatok alapján adott képet a nemzetközi átigazolási piacról a 2010-es években. Sokatmondó, hogy a szomszédos országokkal, illetve Csehországgal és Lengyelországgal végzett összesítésben Magyarországé a legrosszabb (bár még mindig pluszos) átigazolási mérleg. Az még papírforma, hogy a futballját a játékosnevelésnek és -exportnak alárendelő Horvátország és Szerbia, vagy Ukrajna, Ausztria, Lengyelország, Románia és Csehország messze a magyar klubok előtt jár, ám Szlovákia és Szlovénia is így tesz. Kevesebb kiadás mellett jelentősen több az átigazolási bevétel, a két kis, szomszédos ország ráadásul elit játékosképzésben is lekörözi Magyarországot.

A 2021–2022-es idényben csak hat magyar játékost találunk a világ öt topligájában (Anglia, Spanyolország, Olaszország, Németország, Franciaország), mind a hatot a német Bundesligában. Novothny Soma (Bochum) kivételével a másik öt futballista – Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik (mind RB Leipzig), Sallai Roland (Freiburg) és Szalai Ádám (Mainz) – a válogatott alapembere.

Ötük közül négynek (Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Szalai) egyetlen játékperce sem volt a felnőtt hazai futballban, Orbán honosított játékosként a magyar futballtól teljesen függetlenül épített karriert. A Bundesliga magyar kolóniájának létezése örömteli tény, ám a magyar akadémiai képzésnek a játékosok közül igazából csak Sallaihoz van köze, aki a Puskás Akadémiában lett stabil NB I-es játékos, mielőtt Ciprus érintésével kikötött volna a német élvonalban.

A magyar NB I-ből 2011 és 2021 között csupán nyolc hazai játékos tudott topligába szerződni, ha a rövid távú kölcsönszerződéseket (ilyennel járta meg az olasz Palermót Sallai Roland) nem vesszük figyelembe. A színvonalkülönbséget és a megragadás nehézségét mutatja, hogy közülük egynek – Nagy Ádámnak – sikerült legalább 25 bajnoki mérkőzésig eljutnia, és senki sem játszott háromnál több élvonalbeli idényt az európai futball szűk elitjében. Aki megragadt, az vagy már ifikorától kezdve külföldön játszott, vagy beiktatott egy „ugródeszka” ligát. Közben a magyar akadémiák a hazai élklubokat sem tudják teletömni a játékosaikkal: jó példa a Ferencváros, melynek nemzetközi előretörését és hazai dominanciáját az egyre jobb és jobb légiósok alapozták meg. Az utóbbi években rendszeresen kupafőtáblás Fradi nem tud megfelelő magyar játékost szerződtetni: vagy hazacsábíthatatlanok, vagy túl drágák azok, akik ezen a szinten meghatározó játékosok lehetnének. Kinevelni szintén nem sikerült rendszeresen pályára lépő csapattagot.

A nemzetközi futballelitben az erőforrások egyre kisebb helyre koncentrálódnak, a topligák és azon belül a szuperklubok minden korábbinál dominánsabb helyzetben vannak. Azok a válogatottak, melyeknek a kulcsemberei vagy stabil topligás játékosok, vagy a topligákat az erősorrendben követő bajnokságokban futballoznak, vagy rendre megjárják klubjukkal a Bajnokok Ligája vagy Európa-liga főtábláját, nagy versenyelőnybe kerülnek. Egy, a magyarhoz hasonló helyzetben levő nemzeti csapat végrehajthat bravúrokat, kijuthat az Európa-bajnokságra (55-ből 24 válogatott kvalifikálja magát), ám a világbajnokság (jelenleg 13 elérhető hely, 2026-tól 16) már túl magas akadálynak bizonyul.

A jelenleg az európai selejtezőkön továbbjutásra álló csapatok döntő többségének (kivétel Ukrajna, melynek viszont a két topcsapata rendszeres BL-szereplő) nagyon erős topligás gerince van – nem véletlenül. Visszautalhatunk Szalai Ádám 2013-as, óriási vihart kiváltó nyilatkozatára: a válogatott jelenlegi csapatkapitánya akkor rámutatott, „nincs magyar játékos, akit kinevelt a magyar futball és helytáll egy európai topligában”. A válogatott azóta megjárt két Európa-bajnokságot, ám a topligákat így sem árasztották el a magyar légiósok, a probléma ugyanúgy fennáll.

A honosítás tüneti kezelés

A jelenlegi helyzetben érthető, ha az MLSZ honosításokban is gondolkodik, hiszen a keret papírvékony. Az egyik lehetőség a határon túli magyar közösségekben rejlő lehetőségek minél jobb kihasználása – ez inkább hosszú távon hozhat eredményeket, nem véletlen, hogy több akadémiának vannak erős határon túli kapcsolatai –, a másik a már hosszú ideje Magyarországon játszó, azonnali erősítést jelentő légiósok honosítása; a harmadik pedig a külföldön nevelkedett, ám magyar felmenővel bíró futballisták meghívása. Utóbbira remek példa Willi Orbán (a védő a lengyel és a német csapattól is kaphatott volna meghívót, végül az Magyarországról érkezett), a középsőre Loic Nego (ő francia U-válogatottból lett magyar A-válogatott, hosszú magyarországi légióskodás után), az elsőre Priskin Tamás, Könyves Norbert, vagy a jelenlegi keret magyar–szerb játékosai (Nikolics Nemanja, Holender Filip). 

Nikolics az egyik legsikeresebb honosított játékosunk (Fotó: MTI/Kovács Tamás )Nikolics az egyik legsikeresebb honosított játékosunk (Fotó: MTI/Kovács Tamás )

A válogatott számára az egyetlen azonnali erősítési lehetőség ez – mivel az elitben játszó mag nagyon kicsi, a közvetlen utánpótlás eredményei pedig erős aggodalomra adnak okot, indokolt is lenne a honosítási lehetőségek megragadása, illetve a két válogatott között ingadozók elcsábítása. Hogy aztán a felmenői révén számításba vehető Callum Styles (Barnsley), Ziga Laci (AEK), esetleg a német U-válogatottat megjárt, magyar-német kettős állampolgárságú Dárdai fivérek (Márton, Palkó) magyar címeres mezt öltenek-e, a közeljövő kérdése. Ez tüneti kezelés, ám hatásos lehet: a magyar csapat aligha jutott volna ki az Eb-re Orbán vagy Nego nélkül, de a mieinket kétszer legyőző albánok keretének jó részét is a diaszpórából „kihalászott” futballisták alkotják.

Tüneti kezelésre önmagában azonban nem lehet építeni, és ezt a szövetség is tudja jól. Az MLSZ kiemelt célként jelöli meg a következőket új stratégiájában:

  • A magyar klubok felkészítése a „tervszerű, hatékony és fenntartható” működésre
  • A játék minőségének javítása, melyhez elengedhetetlen a világszinten is versenyképes utánpótlás-nevelés megteremtése
  • A fiatal játékosok fejlődését prioritásként kezelő, hosszú távon tervező tulajdonosi szemlélet meghonosítása

Persze adódik a kérdés: bármennyire is forráshiányos, leromlott infrastruktúrájú és összességében leromlott állapotú volt a magyar labdarúgás 2010 előtt, itt kell-e tartani évtizednyi erős támogatás után? Nem jelölték-e meg ugyanezeket a célokat korábban? Megvan-e a vízió és a kellő tudás a rendszerben? Elég éles-e a hazai versenyhelyzet a fiataloknak? Képes-e szintet lépni, jóval több játékost eljuttatni a magyar futball az európai elitbe? A nemzeti csapat fügefalevélként takargatja jó napjain a hiányosságokat (Európa-bajnoki kvalifikáció és szereplés, pontszerzés a Wembleyben), rossz napjain viszont csúnya képet fest (csak San Marinót és Andorrát előzi meg vb-selejtezőcsoportjában). Hogy volt-e előrelépés évtizedes távlatban? Erre mondhatjuk, hogy igen.

Az már más kérdés, hogy milyen áron. És az is, hogy vajon a hazai labdarúgás jól használta-e fel a valóban páratlan lehetőséget, amely előtte adódott. Egyszer Eb-eufória, másszor zakó Albánia ellen: a rengeteg pénz és befektetés jelenleg az európai középmezőny közepére elég. Mások szerényebb erőforrásokkal tartanak itt.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.