Magyar sportolónak lenni most bizonyos szempontból hálás, bizonyos szempontból hálátlan dolog most. Hálás, mert olyan állami-hatalmi hátszelet, anyagi támogatást kap a stratégiai ágazatként kezelt szektor, mint talán soha korábban. Hálátlan, mert a közéleti-politikai polarizációval a sportoló is célkeresztben lesz: ha sikert ér el, akkor kormányzati „naugye”-kampány részesévé válik, ha leég, akkor lehet rá mutogatni a másik oldalról, tessék, ennyit értek el a sportba öntött milliárdokért. Az U21-es labdarúgó-válogatott tagjainak leginkább az utóbbiban volt részük, miután pont nélkül, 2–11-es gólkülönbséggel estek ki a magyarországi társrendezésű Európa-bajnokságról.
A magyar fiatalok – az utánpótlásfutball „csúcskategóriájáról” van szó – Németországtól 3–0-ra, Romániától hosszan emberhátrányban játszva 2–1-re, Hollandiától 6–1-re kaptak ki. A németek és a hollandok ellen aligha reménykedhettünk több pontban (legfeljebb szebb végeredményben), a románok ellen igen, csak nem hosszú emberhátrányban.
Igazából nem is az eredményesség (eredménytelenség) volt az aggasztó a három mérkőzésen, hanem a játék képe és a magyar U21-esek felkészültségi szintje az ellenfelek játékosaihoz viszonyítva. Kicsit az volt a néző érzése – tegyük hozzá, Gera Zoltán együttese kényszerből nagyon fiatal átlagéletkorú volt, ez pedig számít korosztályos tornán –, hogy férfiak játszottak fiúk ellen. Vagy az európai felső középkategóriás, topkategóriás futballra fejben és testben megfelelően felkészített játékosok a „magyar valóságra” felkészítettek ellen.
Kérdés, hogy helyes-e ez a megérzés.
És az is, hogy ha helyes, akkor mit „termel” a magyar labdarúgás – nagyon súlyos milliárdokért?
ARANYBÁNYA-KOROSZTÁLY
Az U21-eseket akár nevezhetjük „aranybánya-korosztálynak” is. A játékosmegfigyelő- és játékoselemző-szoftverek, ezekre specializált scoutok korszakában kevés dolog marad rejtve szem előtt, de ebben a korcsoportban még lehet jó áron nagyot húzni, ha egy futballista továbbértékesítéséről van szó. Aki „belenyúl” egy későbbi futballcsillagba, az óriási profittal számolhat. Nem véletlen, hogy az U21-es Eb mérkőzéseit – és a közeljövő sztárjait – így is scoutok sora figyeli.
Ez az utolsó korosztály (az olimpiait a négyéves ciklus miatt nem érdemes idevenni), amelyben a játékosok még megkapják az „évfolyamvédelmet” – válogatott szinten itt még kortársaik ellen futballoznak, aztán jön az ugrás a felnőttek közé. Illetve akik U21-es válogatottak, általában már legalább a startfejest megugrották, a játékosok nagy része több-kevesebb lehetőséghez jut a felnőttek között. Ahogy egy külföldi játékosmegfigyelő kapcsolatunk mondta – aki magyar játékost is nézett az U21-es Eb-n – az U21 és a felnőtt futball közti lépcső igen magas, épp ezért nagyon gyakori buktató is egyben.
A futball-szájhagyomány és a felmérések egyaránt oda lyukadnak ki, hogy – bár poszttól eltérően más lehet a karrierív – egy mai profi labdarúgó általában a húszas évei második felében éri el csúcsteljesítményét. Seife Dendir, az egyesült államokbeli Radford Egyetem kutatója 2016-os tanulmányában 25–27 közé teszi a csúcsperiódust. Az idei U21-es Eb-n játszók 1998. január elsején vagy később születtek, a legidősebbeket csak pár év választja el a kiteljesedéstől, a legfiatalabbaknak még akár 6-7 évük is lehet eddig.
A játékosok piaci értéke is már ezt a „majdnem kész” státust tükrözi sok esetben. A félelmetes játékerejű francia U21-es válogatottnak tíz játékosát becsli legalább 20 millió euró értékűre a Transfermarkt portál. Csoportellenfeleink közül a hollandok kilenc, a németek hét játékosának lépte túl a becsült piaci értéke a 7 millió eurót, de a románoknak is volt nyolc „milliós árazású” futballistájuk. A magyar válogatottnak egy sem (az olasz élvonalbeli Parmában játszó, csupán 18 esztendős Balogh Botond tart 800 ezernél). Ugyan a pályán nem a Transfermarkt-becslés játszik, de azt megközelítően jól mutatja az árazás, hogy egy futballista milyen szintű és presztízsű bajnokságban, milyen rendszerességgel szerepel. Balogh az összesített Eb-értékrangsor 239. helyére került ezzel.
Aki ebben a korosztályban fel tudja venni a legjobbakkal a versenyt, az jó eséllyel megérett a magas szintű felnőtt futballra, hiszen az U21-esek legjobbjai általában már topklubok kiemelkedő tehetségei. A három mérkőzés tanulságai között tán pont az volt a leghervasztóbb, hogy ilyen magyar játékost alig láthattunk. Nem véletlenül nyilatkozta indulatosan-elkeseredetten az M4 Sportnak a már a felnőtt válogatott keretben is figyelembe vett csapatkapitány, Bolla Bendegúz, hogy nagyon kevés játékos áll készen az A-válogatottságra, s egyesek mentalitásával is gondok voltak.
„Láttuk, mekkora a különbség a nemzetközi és a mi szintünk között” – vonta meg a mérleget.
Ez a mondat a kilencvenes vagy a kétezres években is elhangozhatott volna, csak épp akkor sokkal több kifogás mögé lehetett volna bújni. Lerobbant stadionok, pocsék infrastruktúra? Csúszó fizetések, kétes hátterű tulajdonosok, fogadásimaffia-befolyás? A labdarúgásra nem irányul kiemelt politikai figyelem, nem „hátszeles” a sport? Alighanem mindegyik megállapítás állt volna – csakhogy az elmúlt bő évtizedben ebből a szempontból minden megváltozott, a végkövetkeztetés viszont ugyanaz.
Kieső mérföldkövek
A magyar utánpótlásfutball közelmúltjának a 2000-es a legérdekesebb korosztálya, ebben az „évfolyamban" van Szoboszlai Dominik is, csakúgy, mint az U21-es Eb-n játszó keret 7 tagja. Ha a sérülések és betegségek nem szólnak közbe, több is lett volna – és itt álljunk meg egy pillanatra. A 2020–2021-es évadban a 2000-esek közül az MTK szélsője, Schön Szabolcs nyújtja az egyik legjobb teljesítményt. A kék-fehérek a holland Ajaxot is megjárt játékosa hamarosan az egyesült államokbeli FC Dallasnál folytatja, a hírek szerint 1.2–1.25 millió eurós átigazolási díjért, s ez az összeg továbbértékesítés és bónuszok függvényében tovább emelkedhet. Több magyar játékosmegfigyelő is úgy vélekedett az U21-es Eb előtt, hogy Schön eladásával még várhatott volna az MTK, hisz egy jó szereplés emelhetett volna a piaci értékén. Ehhez képest a szélső pozitív koronavírus-tesztje miatt meg sem mutathatta tudását az Eb-n – jó példa ez arra, hogy mennyire nehéz a jelenlegi helyzetben korábban szinte biztosnak vett „mérföldkövekkel" számolni egy-egy tehetség felépítésénél.
Schön ugyanakkor másra is jó példa: az Ajaxnál kapott képzés után itthon már a felnőttfutballban építette tovább karrierjét, klubjától megkapta a lehetőséget és a játékidőt, élni tudott vele, csapatával közös jutalma egy olyan átigazolás, amelyet Magyarországról külföldre szerződő játékos esetében ritkán látunk. De ehhez kellett a játékos teljesítménye és egy gyakorlatban megvalósított klubfilozófia (az MTK a fiatal futballisták játszatására-értékesítésére koncentrál) is. Nem véletlenül nevezte Zakor Sándor tulajdonos szakmai és üzleti sikernek az átigazolást, az NB I-ből ilyen volumenű átigazolási díjért nagyon ritkán kerül külföldre játékos. A Transfermarkt csak 15 olyan magyar, az NB I-ből külföldre igazolt játékost tart számon, akiért a hírek szerint legalább egymillió eurót fizettek – Schön ehhez a szűk társasághoz csatlakozik.
MIRE KÉSZÍT FEL A MAGYAR BAJNOKSÁG?
A kérdés lehetne ironikus, de ha komolyan tesszük fel, a választ akkor is homály borítja. Az U21-es Eb-ről ugyanis nem derült ki, s kétséges lenne az is, hogy teljes kerettel mennyivel lett volna tisztább a kép. A korosztályba beférő magyar játékosok közül csak kettő, Szoboszlai Dominik (25 millió eurós becsült piaci értékkel a legdrágább futballistánk) és Szalai Attila (3.7 millió euró) képvisel a Transfermarktnál hétszámjegyű értéket. Másképp fogalmazva: ebből a korosztályból őket veszik figyelembe olyan minőségű bajnokságban és csapatban, ami megközelíti vagy eléri az európai topliga-színvonalat. Rajtuk kívül szintén már az A-válogatottnál veszik számításba a DAC középpályását, Schäfer Andrást, a Transfermarkt 550 ezer euróra becsüli a már Olaszországot is megjárt játékos értékét.
Mivel U21-es játékosokról van szó, mások még csatlakozhatnak hozzájuk, de valószínűleg inkább a korosztály fiatalabbjai közül. A 21-23 éves játékosoknak ebben a korban már rendszeres játéklehetőség kellene minél magasabb szinten, minimum a magyar NB I-ben, de inkább erősebb bajnokságban. E kor fölött igen ritkán vesz meg itthon játszó magyar futballistát topligás csapat. S ez az egyik terület, amelyben a magyar élvonal elmarad szomszédaitól is – nem hogy az utánpótláskorú játékosoknak híresen sok lehetőséget adó holland bajnokságtól.
Ha összehasonlítjuk a magyar NB I-ben és a környező országok bajnokságaiban az utánpótláskorú játékosoknak jutó játékperceket, akkor a „hazai” nagyon kilóg a sorból. Az összevetéshez a 16–22 év közötti, az adott ország állampolgárságával bíró futballisták játéklehetőségeit tekintettük át Magyarországon, Ausztriában, Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában.
Magyarországon egyetlen olyan 22 éves vagy fiatalabb hazai futballista van, aki a 2020–2021-es élvonalbeli bajnoki idényben a játékpercek legalább 75 százalékát a pályán töltötte: Kiss Tamás, a Puskás Akadémia támadója. Minden más szomszédos országban legalább hét olyan játékos van ebben a korcsoportban, aki a játékpercek legalább 75 százalékában a pályán volt – ezek a futballisták meghatározó szereplőknek számítanak egy élvonalbeli bajnokságban.
A játékpercek legalább felét a pályán töltő fiatalok számában szintén az NB I a sereghajtó, igaz, az osztrák bajnokság nem sokkal van előtte. Az osztrák Bundesligában azonban jóval több a nem osztrák, de e korosztályba tartozó, gyakran bevetett játékos, illetve a „sógoroknál” a második vonalból nem juthat fel a Red Bull Salzburg fiókcsapata, azaz az FC Liefering – ez pedig Európa egyik legjobb utánpótláscentrumának együttesét jelenti. Az osztrákokat leszámítva szakadéknyi a különbség az összes többi szomszédhoz képest – mindegyik képes arra, hogy csak a hazai élvonalból kiállítson egy 21-es keretet olyan futballistákkal, akik rendszeresen játszanak az első osztályban.
Az NB I-ből összesen 15 olyan futballistát lehet összeszedni, aki legalább 1000 percet játszott a 2020–2021-es bajnokságban – ez még 12 végigjátszott találkozót sem jelent. Tíz közülük a két újoncban (MTK, Budafok) futballozik. Mindezt egy olyan évadban, amelyben a koronavírus-járvány miatt a csapatok nagyobb keretekkel dolgoznak és több fiatalt kényszerülnek bevetni.
A játéklehetőség (vagy annak hiánya) befolyásolja a fiatal játékosok karrierívét, fejlődési ívét, azt, hogy mennyire vannak szem előtt és persze menedzselési szempontból sem mindegy, hogy egy korosztályos válogatott futballista játszik-e rendszeresen vagy a kispadot koptatja, esetleg a játéklehetőség miatt alacsonyabb osztályba kényszerül. Nem véletlen, hogy az EM Sports ügynökség tulajdonos-ügyvezetője, a Szoboszlai Dominik karrierjét egyengető Esterházy Mátyás is erre mutatott rá vele készített interjúnkban:
„Valahogy kellene gerjeszteni egy olyan vákuumot – de nem szabályozással, felülről –, hogy a gyerekek bekerüljenek a felnőtt futballba. A korosztályok legjobbjait elengedni külföldre, a többieknek tizenhét évesen lehetőséget biztosítani, aztán engedni, hogy ezek a folyamatok maguktól menjenek. Lehet, hogy öt év múlva már magyar klub is képes felépíteni egy Szoboszlait, de addig még sok dolognak kell alakulnia” – vélekedett a menedzser.
A közcímben található kérdés megválaszolása már csak azért is akut probléma, mert nem látszik, mi is akar lenni az NB I. Eladásra „termelő” bajnokság, mint a holland, a belga, a horvát vagy a szerb bizonyosan nem – ahhoz ugyanis nem kap szerepet elég fiatal, s nagyon kevesen igazolnak külföldre. A játékospiac motorja nem a tehetségek gyors „kipörgetése”. Felvevő bajnokság a beáramló pénzek és magas fizetések miatt lehet: anyagilag és infrastrukturálisan Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa bármelyik ligájával versenyképes az NB I, mely egyre jobb minőségű légiósokat tud „felszívni”.
Ha viszont a magyar élvonal nem tudja a fiatal játékosokat eléggé felkészíteni a nemzetközi felső középmezőnyben-élmezőnyben elvárt szintre – és az U21-es Eb erre utalt –, akkor tulajdonképpen az NB I jobbára magának termel. Méregdrága infrastruktúrával, méregdrága üzemeltetésű akadémiai rendszerrel saját piacra, amelyen ráadásul nem is érvényesülnek kellőképpen a fiatalok. Olybá tűnik, mintha a magyar futball a rendkívül kompetitív nemzetközi piaci környezeten kívül, önmaga burkában létezne.
Ők nem vesztek el
U21-es Európa-bajnokságon 2021 előtt legutóbb 1996-ban szerepelt a magyar válogatott, igaz, a négyes tornadöntőbe már nem jutott be, a nyolc között Skóciával szemben alulmaradt, de így is kivívta az olimpiai kvalifikációt. A mostanival ellentétben annak a korosztálynak minden törzstagja rendszeresen szerepelt a magyar élvonalban (általában felsőházi csapatokban), többségük később válogatott lett és jó néhányan külföldi topligákig is eljutottak vagy hosszú légióskarriert építettek. Az Eb-n, majd az olimpián szerepelt kerettagok között nem volt teljesen „elveszett tehetség” – legfeljebb nem mindenkinek teljesedett ki karrierje, és senki sem lett világklasszis.
Ennek a korosztálynak volt a tagja a Kaiserslauternnel később német bajnoki címet nyert Szűcs Lajos és Hrutka János, a Werder Bremennel német bajnok, a VfB Stuttgarttal KEK-döntős Lisztes Krisztián vagy a Hertha BSC klubrekordere és klubikonja, a későbbi szövetségi kapitány Dárdai Pál. Ugyanakkor ez a csapat – idézve egy korabeli Nemzeti Sportot – így lépett le az utánpótlásfutball színpadáról: „[Lisztes Krisztián…] a vereség tényétől lesújtottan, az ellenfél tudásától mellbevágva azt mondta: élete legnagyobb vágya, hogy egyszer olyan csapatban futballozhasson, mint ez a brazil volt.” Az olimpiai eredmény? Három találkozó, három vereség, úgy, mint most az U21-es Eb-n.
RENDSZER- ÉS TUDÁSKÉRDÉS IS
A magyar versenyrendszer szintén nem segíti elő a fiatalok játszatását a legmagasabb szinten. Az MLSZ már nem ír elő játszatási kötelezettséget az NB I-ben („fiatalszabály”), bár több anyagi ösztönző is segíti a saját utánpótlást kihasználó, vagy külföldi karriert építő játékosokat nevelő klubokat.
A tizenkét csapatos NB I-ben a Ferencváros, Mol Fehérvár FC, Puskás Akadémia trión kívül szinte minden csapat inkább hátrafelé figyel és a kiesés elkerüléséért harcol, ebben a környezetben minden edző meggondolja, mikor vessen be egy tizen- vagy kora huszonéves játékost. S az említett játékosok sem feltétlenül tépik le a mezt a kezdőcsapat tagjairól. A másodosztályban viszont van „védett kor”, ráadásul nincs nem utánpótláskorú külföldi konkurencia, így előáll egy furcsa forgás: az NB II-ben sok fiatal juthat rendszeres játéklehetőséghez, ám ha ezek a játékosok kiöregednek a támogatott korosztályból és nem tudnak egy élvonalbeli csapat keretébe áttörni, akkor sokszor az NB III-ba kényszerülnek.
A magyar futballakadémiákat átvilágító belga Double Pass 2019-es jelentésében ugyan sok tekintetben fejlődésről számolt be, ám továbbra is a legalacsonyabb pontszámot elérő területek között tartotta számon a stratégiai célok nyomon követését, az egyéni fejlesztési és edzésterveket, a futballszakmai kérdések folyamatait és eljárásait klubszinten, illetve a kiemelt tehetségek karriertervezését. Ha az elmúlt két évben nem állt be radikális változás a képzésben, akkor ezek alighanem továbbra is „problémás zónák” maradtak. Az egyéni fejlesztéssel kapcsolatos gondokat, a markáns klubfilozófiák és egységes, futballról alkotott gondolkodásmód hiányát, a tudásdeficitet, valamint az utánpótlás-korosztályokban tapasztalható eredményhajszolást gyakran megemlítik az utánpótlássportban dolgozó szakemberek.
Az nem igaz – és még a rosszul sikerült U21-es Eb sem utal erre –, hogy a magyar labdarúgás teljességgel képtelen tehetséges játékosok „kitermelésére”. Az, hogy nem feltétlenül ösztönzi a rendszer a nemzetközi szintű kiemelkedésre a játékost és az, hogy az U21-es magyar játékosok felkészültsége úgy tűnt, elmarad korosztályos társaiktól, viszont elmondható. Ebben nemcsak a tartalékos keret, a torna mezőnyéhez képest is fiatal átlagéletkor játszott szerepet – csupán ezzel nem lehet megmagyarázni a különbségeket. Az U21-es Eb-n tapasztalt felkészültségbeli differencia – és direkt nem eredmény, mert még ebben a korosztályban sem az eredmény az elsődleges fontosságú – arra utal, a háttérben továbbra is sok minden „elcsúszik”, mielőtt a fiatal játékosok eljutnak a felnőtt futball kapujáig.
Az Eb-n látott magyar játékosok jó része szinte tiszta „akadémiai produktumnak” minősül. Ezek a fiatalok 8–13 éves kor között voltak, amikor megjelent a magyar sportban a tao-rendszer. Ők már élvezték a legtöbb előnyét a kormány által kialakított sporttámogatási szisztémának, legyen szó infrastrukturális fejlesztésekről vagy a futballba beáramló pénzekről. A kérdés, hogy a háttér átalakítása után mi a cél? Karrier a lehető legmagasabb szinten? Vagy elég, ha a magyar futball a magyar piacnak adja a játékosokat – hatalmas befektetéssel és költséggel?
A válaszokat a magyar labdarúgásnak kell tisztáznia. Addig azt állapíthatjuk meg, hogy még mindig sokkal gyorsabb, agresszívabb, dinamikusabb és képzettebb is az az elit, amelynek utolérésére vágyakozunk. S amelynek „termékei” sokkal eladhatóbbak a nemzetközi piacon.
Ezt magunk is megláthatjuk, hiszen május-június fordulóján visszatér a legjobb nyolc csapat – s mi már csak nézők leszünk.
