2019. január 30. 13:55
mfor.hu

Ugyan az MNB keddi kamatdöntő ülése kapcsán nem került nyilvánosságra olyan információ, amely a forint további erősödése mellett szólt, szerdán a magyar fizetőeszköz ismét meglódult.

Ugyan sokan bíztak benne, hogy az MNB valamilyen szigorításra utaló üzenetet küld a piac felé, ez kedden a Monetáris tanács ülését követően nem történt meg. Sőt az elemzők úgy látták, hogy a héja magatartásra március végéig várni kell. Ilyen szempontból nem okozott meglepetést, hogy kedden délután és szerda reggel sem igazán mozdult a forint árfolyama.

A késő délelőtti időszakban azonban ismét megjelentek a vevők, és erősödésnek indult a forint az euróval szemben. Olyannyira, hogy az elemzők által fontos szintnek tartott szintig. Ez 316,50-nél húzódik, mely a szeptember óta húzódó csökkenő trendcsatorna alsó trendvonala.

Százalékosan nem ugrott nagyot a forint, hiszen a reggeli órákban 317,20 körüli szinten kereskedtek vele. Ugyanakkor az mindenképpen pozitív, hogy tavaly május óta nem látott szintet ért el az euró ellenében a magyar fizetőeszköz. Emlékezetes, hogy 2018 nyarán a globális félelmek mozgatták az árfolyamokat. A legfontosabb akkor a Törökország kapcsán történt befektetői kiábrándultság volt, amit tetézett, hogy más feltörekvő országok, így például Argentína is komoly krízist élt át akkoriban.

Bár a mostani a hírek alapján talán nem lenne indokolt, ám azok a tények, hogy Magyarország külkereskedelmi mérleg erős pluszban van évek óta, a GDP-hez viszonyítva viszonylag jelentős devizatartalék, az utóbbi időszakban jelentősen lecsökkent az ország devizakitettségéből eredő árfolyamkockázat, és komoly összegű uniós forrás áramlik be, mind a forint erősödése irányába mutattak.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.