3p

Ez már a második hosszabbítás, ami március 18-áig tart és egyben az utolsó is, mivel a hitelintézeti törvény értelmében a betét és más visszafizetendő forrás kifizetését az MNB legfeljebb 90 napra korlátozhatja vagy tilthatja meg.

Sajnos továbbra sem tudunk 7 millió forintnál nagyobb összeget kifizetni – közölték ma délelőtt az NHB Bank eziránt érdeklődő ügyfeleivel a budapesti, Akadémia utcai fiókban. Csütörtökön ugyanis azt a tájékoztatást kapták a Magyar Nemzeti Banktól, hogy további 30 nappal, március 18-áig meghosszabbították a banknál elhelyezett betétek és más visszafizetendő források kifizetésére vonatkozó korlátozást, ami által legfeljebb 7 millió forintig férnek hozzá a számlájukon lévő pénzükhöz a betétesek. Az intézkedés részeként megtiltották a bank számára további kötelezettségek vállalását. A hivatalos bejelentést minden pillanatban megteheti a jegybank.

A végső megoldásra március 18-áig kell várni
A végső megoldásra március 18-áig kell várni

Úgy tűnik tehát, immár két hónapja nem sikerül rendezni az NHB likviditási problémáit, noha a tavaly december 18-án elrendelt jegybanki intézkedéseket egyszer már az MNB újabb 30 nappal meghosszabbította, s így tesz most is. Utoljára, a hitelintézeti törvény szerint ugyanis a felügyelet legfeljebb 90 napra korlátozhatja, vagy tilthatja meg a betétek és más visszafizetendő forrás kifizetését. A felügyeleti biztosok kinevezése négy hónapra szól, így legkésőbb április 17-én nekik is el kel hagyniuk a terepet.

Kérdés, mi lesz március 18-a után? Nem sok jót sejtet, hogy az NHB valamennyi vidéki fiókját bezárja. Ennek ellenére továbbra tartja magát az értesülés, miszerint az MNB szeretné elkerülni a csődöt. Ennek egyik megoldása lehet, hogy csendesen kivezetik a piacról az NHB-t, például akként, hogy a működő bankot eladják. De az sem kizárt, hogy végül egy másik bankhoz kerül az NHB betétállománya, a „zuhanyhíradóban” a tőzsdére készülő MKB Bankot tartják a legesélyesebb átvevőnek. Az NHB befektetési szolgáltatási üzletágával nincs gond, így akár az is meglehet, hogy azt leválasztják a bankról. Elvileg az NHB szanálása is szóba kerülhetne, csakhogy kétséges, megfelel-e a szanálhatósági kritériumnak. A legkisebb esélyt a működési engedély visszavonásának adják a jól értesültek.

Lapunk több cikkben is foglalkozott az NHB ügyeivel, ebben bemutattuk, hogy az első korlátozási intézkedés idején milyen furcsa számlamozgások indultak el a Matolcsy György rokonságába tartozó betétesek, tulajdonosok körében, és hogy az NHB tulajdonosa, Szemerey Tamás - Matolcsy unokatsóestvére - vélhetően egy családi perpatvar miatt került szorult helyzetbe a bankpiacon, ebben pedig a mai jegybanki bejelentésre hívtuk fel a figyelmet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!