TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A tőkepiacokon minden időszaknak van általában egy nagy, meghatározó vezérfonala, alaptrendje.

Ha ezt a piaci percepciót - amely nem kell, hogy feltétlenül, teljes mértékben valóságos legyen - megértjük, akkor szinte minden mozgás magától értetődővé válik, mert az alapgondolatból következik, vagy minimum azzal erősen összefügg. Sajnos az idő nagy részében ezt a vezérfonalat csak utólag, vagy csak a trend vége felé vesszük észre (lehet, hogy most is ez a helyzet, bár remélem, hogy nem).

Jelenleg véleményem szerint ez a fő vezérfonal a pénz medvepiaca. A COVID-járvány kapcsán a jegybankok a korábbiaknál is agresszívabb pénznyomtatásba kezdtek, de ami még ennél is fontosabb, hogy az államok úgy tűnik elfogadták azt az alapvetést, hogy költségvetési hiányuk bármekkora lehet, azt a jegybank úgyis megfinanszírozza. Magyarul: korlátlan méretű pénzszaporításba kezdtek. Mindemellé még azt is megígérték (explicit vagy implicit módon) a nagy jegybankok, hogy akkor sem emelnek kamatot, ha majd valamikor megnő az infláció.

Ez csak egyet jelenthet: menekülni kell a pénzből. Mivel a kormányzatok képesek és hajlandók is bármennyi pénzt gyártani, ebből következik, hogy a pénz értékét veszíti mindennel szemben. Kamata sokáig nem lesz, viszont egyre többet állítanak elő belőle, tehát egyre értéktelenebbé válik. Ennek a percepciónak köszönhető, hogy a befektetők alternatívát keresnek: gyakorlatilag bármit. Minden jobb, mint a szakmányban gyártott, és rájuk borított pénz. 

A leglogikusabb eredője a fentieknek az arany vásárlása, de becsatlakozhat ide hangulattól függően bármelyik árupiaci termék is. A reálkamatok esése (pl. US TIPS) is ezen a gondolatsoron mozog.

A devizákon belül nyilván az a legrosszabb, ahol a leginkább képes, és hajlandó gyártani az állam saját pénzéből, ez jelenleg, és várhatóan tartósabban is az USA (dollár). Azoknak az országoknak a pénze, ahol van némi költségvetési fegyelem (elsősorban Európa) felértékelődhet. Ahol még némi kamat is van, az még inkább. Ez akár a forint komolyabb erősödéséhez is vezethetne hosszabb távon, ha nem veszünk össze teljesen az EU-val, és nem vágnánk le a kamatot (de szinte bizonyos, hogy ha elkezdene erősödni a forint, akkor a magyar kamatszint is menne ismét nullába, vagy akár negatívba).

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

A részvények szintén logikus alternatívát jelentenek, annak ellenére, hogy a következő hónapok gazdasági kilátásai ismert módon nem túl jók (sőt szerintem jóval rosszabbak a jelenlegi konszenzusnál, de ez talán inkább majd egy másik bejegyzés témája lehet). Nem véletlen, hogy a rossz hírek ellenére is felfelé kúsznak az árfolyamok.

Mivel a következő hónapokban valószínűleg továbbra is a pénznyomtatás és hatalmas költségvetési hiányok, azaz a pénzszaporítás lesz a téma, ezért esélyes, hogy a fenti trendek hátszele, alapvetése fennmarad még egy ideig. A pénz rossz, sok van belőle, semmit nem hoz, és nem kell. Minden más, ami bármiféle egészen kicsit pozitív kilátással is kecsegtet jobb nála. Úgy tűnik ez vezeti a piacokat jelenleg.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.