2p

Svédországban bukkantak rá a fertőzöttre, aki Afrikában szedte össze a vírust.

Svédországban is megjelent az mpox (korábbi nevén majomhimlő) fertőzőbb változata. Ez az első alkalom, hogy Afrikán kívül bukkant fel a vírusfertőzésnek ez a variánsa. Az érintett személy Afrikában fertőződött meg, egy járvány sújtotta területen. 

Csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két éven belül másodszor nyilvánította globális közegészségügyi vészhelyzetnek az mpoxot, miután a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört járvány más országokra is átterjedt.

Már Európában is előfordulhat az mpox.
Már Európában is előfordulhat az mpox.
Fotó: Pixabay

Idén egy kongói bányászvárosban jelent meg az mpox halálosabb formája, amely a fertőzöttek akár 10 százalékánál is halált okozhat és könnyebben terjedhet a korábbi variánsoknál. A himlő többnyire fertőzött emberekkel való szoros érintkezés útján terjed, többek között szexuális úton. A WHO szerint idén több mint 14 000 megbetegedés és 524 haláleset történt Afrika több mint egy tucat országában, ami már most meghaladja a tavalyi adatokat.

Kire lehet veszélyes?

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője csütörtök este az ATV-ben arról beszélt: a WHO vészhelyzeti kihirdetésének hátterében anyagi okok állnak: „Azokban az országokban, ahol egészségügyi vészhelyzetet hirdettek ki, sokkal könnyebb forrásokhoz jutni, sokkal könnyebb védőoltáshoz jutni.” Kiemelte, hogy Kongónak 10 millió adag vakcinára lenne szüksége, miközben jelenleg csak 200 ezer adag áll rendelkezésre. Az oltások elsősorban a rizikócsoportok számára érhetők el, és azoknak javasolt, akik kapcsolatba kerülhetnek a fertőzöttekkel.

Bár a majomhimlő veszélyes lehet, Szlávik hangsúlyozta, hogy a betegség súlyos formái általában csak gyermekeknél és immunhiányos betegeknél fordulnak elő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!