3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az érintettek döntő többsége szerint nincsen minden rendben.

A Népszava idézte cikkében a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérését, ebből az derült ki, hogy összesen hét védőnő akadt az országban, aki elégedett a szolgálat július elsejei állami átvételével. A két körben végzett kérdőíves felmérést 700 védőnő töltötte ki.

A cikk szerint az első július elején indított kérdőíves vizsgálatban még az iskolákban dolgozó védőnők is részt vettek, akik egyelőre megúszták az államosítást és önkormányzati alkalmazásban maradtak, a második, augusztus 10-i felmérésben azonban már célzottan azokat kérdezték, akik a megyei centrumkórházak felügyelete alá kerültek, így saját bőrükön tapasztalták meg az átállást.

A portál megkeresésére Szalainé P. Boglárka, a FESZ védőnői alapszervezetének vezetője kijelentette, a hét elégedett védőnőből négy valójában annak örült, hogy megkapta a júliusi 18 százalékos ágazati béremelést, amely egyébként minden egészségügyi szakdolgozót megilletett. A másik három válaszadó nem árulta el az okot.

A második körös felmérés során a megkérdezettek már annak is örültek, ha nem romlottak a munkafeltételek, és Szalainé P. Boglárka szerint összességében is alig javult a helyzet az elmúlt másfél hónapban.

Nehéz helyzetben a védőnők. Fotó: Depositphotos
Nehéz helyzetben a védőnők. Fotó: Depositphotos

Sok ok akad az elégedetlenségre

A válaszadók csaknem harmada számolt be arról, hogy az átállás óta saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket – elemet, írószert, borítékot, vizelet-, cukorvizsgálathoz szükséges anyagokat, stb. – vásárolnia ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát – derül ki a cikkből, ez azonban még nem minden. A Népszava szerint az államosítás óta az önkormányzatok egy része teljesen kiszállt a fenntartásból, július elsejétől nem fizetik a takarítást, megszüntették az internet- és telefon előfizetést, a védőnők még papírt se kapnak a nyomtatóba.

Szintén problémát jelent az is, hogy a centrumkórházak sokszor messze vannak, emellett pedig jelentős adminisztrációs többlettel járnak olyan korábban létező lehetőségek is, mint például az autóhasználathoz kapcsolódó költségtérítés.

A védőnői alapszervezet elnöke szerint, míg korábban az önkormányzatok jelentős része a megtett kilométerek után átalányban fizetett „kiküldetésként”, ennek összege jelentősen több volt a munkába járás térítéseként adható minimum összegnél, amit most néhány kórház ad. Ez utóbbi adminisztrációja is nehézkes, címjegyzéket és Google térképfotókat is várnak többek között a védőnőktől – havi 1800 forintért 100 kilométerenként.

A problémák ezen felül is számosak, a védőnők elégedetlenek a bérszámfejtéshez szükség jelenléti ív leadásával, a pecsétek körül kavarodással, valamint a védőoltások beadásának rendjével is többek között.

(Népszava)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!