2p

Most kiderült: júliusban több tucat bejelentett meghibásodás vagy egyéb gond nehezítette az egészségügyi ellátást a magyar kórházakban, a klímák meghibásodása csak egy szelete az egyre romló közegészségügyi helyzetnek. 

Július első 23 napján 46 alkalommal hozott kijelölő, vagy korábbi kijelölést módosító határozatot a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) - szúrta ki a Forbes.

A kijelölő határozatok akkor születnek, amikor egy egészségügyi intézmény valamiért nem tudja ellátni valamely feladatát, emiatt pedig egy másik intézményt jelölnek ki, ahová a betegeket átirányítják.

Az összes júliusi dokumentumból kiderült, hogy milyen arányban terheli a rendszert a technikai és a személyi feltételek okozta kimaradás. Ezek a meghibásodások ugyanis durvának tűnhetnek, de ha a nagyobb képet nézzük, akkor mégis eltörpülnek a valódi gond mellett. 

Volt, ahol ágyi poloskával küzdöttek
Volt, ahol ágyi poloskával küzdöttek
Fotó: Depositphotos

Az üzemképtelen klímákról olvashattunk-hallgattunk, de arról kevesen tudnak, hogy nemcsak ezek okoztak problémát a magyar kórházakban. A budapesti Szent Imre kórházban például július 17-18. között lemondták a sürgősségin a kritikus állapotú, megfigyelést, differenciáldiagnosztikát igénylő betegek, stroke-osok és detoxikálást igénylők elhelyezését,

mert annyira elszaporodtak az ágyipoloskák, hogy átfogó irtásra volt szükség. 

Júliusban tönkrement vagy karbantartást igényeltek a CT-k is, mégpedig ezeken a helyeken:

  • a Heim Pál Gyermekkórházban,
  • a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban,
  • a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben,
  • a Kistarcsai Flór Ferenc kórházban, és
  • a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben is.

A portál hozzáteszi: ami pedig a határozatok átnézése során nyilvánvalóvá vált, hogy a technikai bonyodalmaknál sokkal nagyobb probléma a folyamatos emberhiány, ami miatt számos kórházban szüneteltetik a rendeléseket vagy ellátásokat. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!