2p

Élénk érdeklődés kísérte a az Új Magyarország Kockázati Tőke Program közvetítői pályázatát. Az április 6-i határidőig 18 társaságtól 23 pályázat érkezett. A program keretében összesen 50 milliárd forintnyi támogatást oszthatnak szét a kis- és középvállalkozói szektorban.

Szinte minden Magyarországon bejegyzett kockázatitőke-alapkezelő jelentkezett az Új Magyarország Kockázati Tőke Program közvetítői pályázatára, sőt néhányan mind a közös alap pályázatra, mind a co-investment alap kiírásra pályáztak - közölte Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója, aki biztatónak nevezve hogy nagy számban jelentkeztek a tőkealap-kezelők. A program keretében összesen 50 milliárd forintnyi támogatást oszthatnak szét a kis- és középvállalkozói szektorban. 

Az április 6-i határidőig a pénzügyi programot szervező Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-hez (MV Zrt.) 18 kockázati tőkealap-kezelő társaságtól 23 pályázat érkezett be, közülük 18-an a felzárkózó régiókban finanszírozó közös alap alprogramra, 5-en a Közép-magyarországi régióban működő co-investment alap alprogramra jelentkeztek.

A vezérigazgató megjegyezte: szinte biztos, hogy a kiírásban szereplő 35 milliárd forintot meghaladják majd az igények. A Start Tőkegarancia Zrt. vezetője szerint az értékeléskor a legmagasabb pontszámot elérő, vagyis a legjobb pályázatok lesznek a befutók, ami javítja a program sikeres megvalósításának esélyét.

Korábban Oláh László, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke nyilatkozott úgy, hogy az Új Magyarország Kockázati Tőke Program indulása kedvezően fog hatni a gazdasági növekedésre, mert újabb fejlesztési forrásokat nyit meg a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozására, ráadásul nem hitelt, hanem saját tőkét juttat.

Az Új Magyarország Kockázati Tőke Programban a tőkealap-kezelők révén 35 milliárd forint európai és nemzeti, a magánforrásokkal együtt 50 milliárd forint válik kézzelfogható támogatássá a hazai kis és középvállalkozói szektor korai, valamint növekedési szakaszban lévő vállalatai számára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!