4p

Az iker- és sorházak, a designer lakások tulajdonosai, valamint az elit környéken élők sokat tudnak spórolni, ha figyelembe vesznek néhány tényezőt a márciusi lakásbiztosítási kampány során.

Három lakástulajdonosi csoportnak kifejezetten érdemes átnézetnie a lakásbiztosítását a márciusi kampány során – írja a Grantis.

Rossz szomszédség, török átok

A szakportál cikke szerint egyedülálló lehetőséget teremt a március lakásbiztosítási kampány az ikerházakban lakóknak. A Központi Statisztikai Hivatal a független alkusz kérdésére elmondta: Magyarországon meglepően sokan, 233 600 háztartásban 575 716 személy lakott ikerházban vagy sorházban Magyarországon 2022-ben. Számukra egészen különös helyzetek állhatnak elő, ha külön biztosítónál vannak az ikerházak lakásbiztosításai, és még a biztosítási összegek is nagyban eltérnek.

A sorházban, ikerházban lakóknak érdemes összefogni. Fotó: Mfor / Mester Nándor
A sorházban, ikerházban lakóknak érdemes összefogni. Fotó: Mfor / Mester Nándor

Például egy tetőkár esetében az egyik ház biztosítója téríthet úgy, hogy a legmodernebb cserepek kerülnek fel a tetőre, míg a másik ház biztosítása lehet, hogy csak bontott építőanyagokra elég, ráadásul eltérő színben és minőségben.

Az ikerházak esetében lényeges, hogy egységes arculatot hordozzanak, ezért mindkét fél érdeke az esztétikum, és ezáltal a forgalmi érték fenntartása – áll az elemzésben.

Az ikerházaknál még számos kapcsolódási pont van – hívja fel a figyelmet a szaklap. A ’90-es években épült ingatlanok például még közös fallal is rendelkeznek, ami vitára adhat okot, ha különböző biztosítók adják a fedezetet. Régebbi építésű iker- és sorházaknál közösek lehetnek a csövek, a villanyvezeték és a kerítés is. Hogyha a másiknak véletlenül kárt okozunk, például egy falfúrás vagy csőtörés következtében, akkor a felelősségbiztosításunk fedezi ezeket a költségeket.

Mivel minden biztosító más feltételekkel dolgozik, ezért a lakásbiztosítási szakértők azt javasolják, hogy az ikerház-tulajdonosok beszéljenek a lakásbiztosításról. Próbálják meg ugyanannál a biztosítónál és hasonló feltételekkel megkötni a szerződésüket! – javasolja a Grantis, hozzátéve, erre kiváló alkalom a márciusi kampány, hiszen nem kell figyelembe venni az összehangolt átkötéshez a biztosítások eltérő évfordulóját.

A gazdag környékek

A népszerű fővárosi helyszíneken, például a Rózsadombon, a Sashegyen, Pesthidegkúton, a budai Vár környékén, a Gellérthegy lábánál, a Bazilikánál, az Andrássy úton, illetve más kiemelt településeken, például Szentendrén, Telkiben, Budaörsön, Nagykovácsiban jellemző, hogy a forgalmi érték akár a duplája is lehet az újjáépítési értéknek, tehát túl vannak biztosítva az ingatlanok – mutat rá a szakportál elemzése. Példaként említik, hogy a XII. kerületi Költő, az V. kerületi Vécsey és az I. kerületi Orom utcában is négyzetméterenként 2 millió forint feletti forgalmi értékekkel találkozni, ebbe a kategóriába tartozik a balatonfüredi Honvéd utca is. Az újjáépítési költség viszont ritkán haladja meg az 1,2 millió forintot, még úgy sem, hogy ez az érték az építési költségnél akár 5-15 százalékkal is magasabb lehet – áll az elemzésben. A kiemelt környékeken csak a telek ára kiteheti a forgalmi érték akár 40 százalékát. Ennek viszont biztosítási szempontból nincs jelentősége, ezért felesleges is többet fizetni a biztosításért.

Az Andrássy út is kiemelt környék. Fotó: MTI / Beliczay László
Az Andrássy út is kiemelt környék. Fotó: MTI / Beliczay László

A Grantis lakásbiztosítási tanácsadói szerint az elit környéken élőknek is érdemes felülvizsgáltatni a biztosításukat, hogy valóban az újjáépítési érték alapján legyen biztosítva az ingatlan és ne fizessenek feleslegesen a lokáció miatt.

Különlegességek a lakásban

A lakásbiztosítási kampányban a designer és a loft lakások is érdekeltek lehetnek – hangsúlyozzák az elemzők. Mint fogalmaznak, az V., a VI. és a XIII. kerületben is szép számmal találni olyan ingatlanokat, amelyeket design bútorok, csillárok, szőnyegek és tapéták ékesítenek. Ezekben az ingatlanokban kifejezetten körültekintően szükséges biztosítani az ingóságokat, hogy megfelelő védelem alá kerüljenek. Például ha neves lakberendező rendezte be a lakásunkat, akkor annak művészeti értéke is lehet, amire speciális biztosítási eljárás vonatkozik.

A biztosító számára a különleges kiegészítőket is igazolni kell, például ha színes ólomüvegek, vagy kovácsoltvas elemek vannak a lakásunkban. Mindenről őrizzük meg a számlákat, készítsünk fotós dokumentációt, mivel ilyen kár esetén az értékbecslő vagy biztosító által küldött kockázati szakértő közreműködése is szükséges lehet – zárul a Grantis cikke.

Ingatlanpiaci tippekért ajánljuk a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár Mennyit ér az ingatlanon? rovatának szerda esténként megjelenő cikkeit! >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!