4p

A Fidesz visszaléptetett főpolgármester-jelöltje sajátos nézőpontból nézi az eseményeket, például Tarlós István vagy éppen a kormány felelősségét sem firtatta, ahogy azt sem említi, hogy ha nem „balos körök”, akkor ki fölözné le a Rákos-Dubaj hasznát.

Baloldali fektetői köröknek játszhatják át a rákosrendezői beruházás területét – erről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés előző napi döntése után, miszerint a fővárosi önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül, azt mondta: több mint 50 milliárd forint plusz áfa a vételár, ezután akár 20-40 milliárd forintra is szükség lehet, hogy a területet rekultiválják.

Hozzátette, nem érti, a fővárosi önkormányzat „hogy a csudába” talált erre forrást: benézett a főpolgármester a zakója zsebébe, és meglátta, hogy mégis ott maradt néhány tízmilliárd, amit az elmúlt néhány hónapban nem vettek észre?

Szentkirályi Alexandra szerint az egész ügy nagyon zavaros és „nagyon bűzlik”, az elmúlt hónapokban folyamatosan azzal ütöttek vissza bármilyen elképzelést – legyen szó külvárosi útfelújításról, hajléktalanellátás-fejlesztésről, P+R parkolóépítésről –, hogy a fővárosnak arra nincs pénze, majd most hirtelen több tízmilliárdot találnak erre a célra.

Kitért arra is, hogy érdemi beruházás valósulna meg Rákosrendezőn, aminek lenne közlekedésfejlesztési vonzata is: a reptéri vasút megépülése, a vasútállomás felújítása, a kisföldalatti meghosszabbítása.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint ugyanazok a körök, amelyek már egyszer a városháza eladása kapcsán is megjelentek, most erre a területre szeretnék rátenni a kezüket.

Rámutatott: a baloldali formációk már részben eddig is kaptak pénzt Amerikából politikai tevékenységre, ott azonban most új világ van és a globalista pénzcsapok el fognak záródni. Keresik, hogy a 2026-os kampányban ki lesz a finanszírozójuk, és ezt találták meg a Wallis-cégcsoport körül – mondta, megjegyezve: már 2023-ban készült pályázatuk, látványtervük erre a területre.

Ezek az erők nem parkvárost akarnak, hanem egyszerűen azt akarják, hogy ez a befektetői csoport kapja meg a területet, „ezt a zsíros falatot Budapestből”, annak reményében, hogy majd a 2026-os kampányban finanszírozást kapjanak cserébe – összegzett Szentkirályi Alexandra.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a főváros szempontjából gigantikusan sok pénznek nevezte a rákosrendezői telek árát. Arra a felvetésre, hogy egyértelműen megszületett a Magyar-Karácsony-Gyurcsány-paktum és pénz áll mögötte, azt válaszolta: mást nem nagyon tud emögött az egyöntetű kiállás mögött látni, és ebbe Vitézy Dávidot is bele kell érteni.

Problémának nevezte azt is, hogy úgy vitatkoztak a képviselők a közgyűlés ülésén, hogy nem olvasták el az anyagokat.

Van egy államközi szerződés és van egy adásvételi szerződés, amelynek van egy melléklete. Ebben feketén-fehéren benne van: az, hogy pontosan mi fog épülni, a két fél megállapodása alapján dől el – mondta. Ha nem jutnak megállapodásra, akkor tulajdonképpen bármelyik fél elállhat ettől a szerződéstől, tehát nem úgy van, hogy az arab befektető azt épít, amit akar, hanem a másik oldalnak, a magyar államnak kell a jóváhagyása – közölte Szentkirályi Alexandra.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!