6p

Az előkészítés előkészítése zajlik, és azt ígérte a miniszter, hogy bevonják a Fővárost és a kerületeket is a várhatóan öt évig tartó városnegyed-építési projekt véglegesítésébe.

Összesen hatmilliárd eurós megaberuházást készít elő a kormány a Rákosrendező körzetében. Ebből egymilliárd eurót az állam fedez és közcélú infrastruktúra-fejlesztést tartalmaz, ötmilliárd eurót pedig egy nagy nemzetközi ingatlanfejlesztő fizet. Utóbbival egy államközi egyezmény alapján közös hasznosítási megállapodást kötnek, a hatalmas terület mindvégig megmarad magyar állami tulajdonban – közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn, ismertetve a kormány szándékait és az előkészületek jelenlegi állását.

„Egyelőre sem a jogi, sem az anyagi feltételek nem adottak, csak az előkészítés zajlik, bár a kiszemelt nagy nemzetközi beruházó (szinte biztos, hogy az Emaar Properties arab állami nagyvállalat - a szerk.) nagy vonalakban már a kormány elé tárta az elképzeléseit, amiben semmi sem végleges” – mondta miniszter.

Lázár hangsúlyozta: ahhoz, hogy előkészíthessék a beruházást, először meg kell tisztítani a területet, azt mentesíteni kell az évtizedek alatt felgyülemlett szennyeződéstől, tisztázni kell a nagyon kis részére vonatkozó jogi problémákat, el kell helyezni az illetéktelenül ott lakókat, fel kell számolni az engedély nélküli hulladéklerakót. Minderre 20 milliárd forintot akarnak költeni. Ezek után lehet szó a hasznosítási tervek széles körű megtárgyalásáról, bevonva a Fővárost és az érintett két kerület (XIII. és XIV.) önkormányzatát.

„Orbán Viktorral egyetértve középszerűt nem akarok létrehozni, tehát nem mini, hanem maxi Dubaj lesz” – felelte a beruházás léptékére és jellegére vonatkozóan. Ugyanakkor most sem rejtette véka alá, hogy nem támogat egy felhőkarcolókból álló negyedet, mint ahogy továbbra is tájsebnek tartja a lágymányosi Mol Campus tornyát.

Lázár szerint a jövő év közepére meglehet az államközi megállapodás, utána indulhat a pályáztatás, amiben magyar cégeknek is jelentős szerepet szánnak. Várakozása szerint az arab beruházó 4-5 év alatt, de mindenképpen az évtized végéig megépíti az összes üzleti célú létesítményt. 

„Nem másolni akarunk valamit, hanem a magyar építészeti értékeket és stílust is magába foglaló épületeket létesíteni. Magyaroknak is jusson itt munka a magyarok hasznára, ez a cél” – mondta, utalva arra is, hogy az új építészeti törvényt itt is kötelező lesz betartani.

A jelenlegi elképzelések szerint 250-300 ezer négyzetméteren egy óriási modern parkot hoznak létre, befedve a vasúti síneket. Mintegy 900 ezer négyzetméteren közösségi célokat szolgáló infrastruktúra fejlesztések, valamint magáncélú és vegyes funkciójú ingatlanberuházások lesznek.

A sárgával jelölt rákosrendezői terület bal oldala Angyalföld, jobb oldala Zugló része Forrás: BFK
A sárgával jelölt rákosrendezői terület bal oldala Angyalföld, jobb oldala Zugló része Forrás: BFK

A közösségiek közé tartozik, hogy meghosszabbítják az M1-es metró vonalát, korszerűsítik a Rákosrendezőt, mint pályaudvart, új közutakat, gyalogos és kerékpáros útszakaszokat építenek, gyorsvasutat szeretnének a ferihegyi repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, megállóval a Rákosrendezőn. Legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer új parkolóhelyet létesítenének. Természetesen a külföldi beruházó elsősorban a megtérülést szolgáló irodaházakat, lakásokat, üzletközpontokat épít, ehhez semmilyen anyagi támogatást nem kap a magyar államtól, mindent saját forrásból fedez, ez meg is van neki – fejtegette a miniszter.

„Nem szociális lakóparkokat akar építeni, az biztos” – vettete oda egy, a lakásépítés színvonalára és kategóriájára vonatkozó kérdés után. Megerősítette a nyilvánvalót, hogy az arab beruházó nem csupán a magyar piacot, hanem az egész térség piacát célozza meg ezzel projekttel. Szavai szerint „összetalálkoztak” a kormány és a beruházó érdekei, hiszen a kabinet a Budapest megalakulása előtti és a közvetlenül utána jövő két-három évtizedben tapasztalt nagy fejlesztéssorozat modern és még nagyobb léptékű változatát akarja megvalósítani, a beruházó pedig egy egybefüggő nagy területet keresett, ami mögött ott az egész nagyváros fejlődési potenciálja.

Lázár János letette a nagy esküt, hogy csak jót akarnak Budapestnek és a budapestieknek. Úgy látta, hogy óriási lökést adhat ez a hagyományos és üzleti turizmusnak, a nagyságrend miatt egy új szintet képviselhet ezzel a város, amely még inkább világváros lehet. Nem titkolta azonban, hogy az évi várhatóan plusz 10 millió turista nagy teher lehet, amit kezelni kell, ezért nem mindegy, hogy milyen végleges terveket fogadnak el a helyiekkel és a szakemberekkel történt érdemi konzultáció során. 

Karácsony Gergely csak lakásokat és közösségi beruházásokat akar

Budapesten egyetlen olyan fejlesztés sem történhet, amikor egy beruházó érdeke felülírja a budapestiek érdekét - jelentette ki Budapest főpolgármestere rendkívüli sajtótájékoztatón hétfőn. Karácsony Gergely a Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői, a rákosrendezői fejlesztésekről tartott tájékoztatójára reagálva úgy fogalmazott, "történelmi jelentőségű társadalmi párbeszédet folytatnak" a kormánnyal a területre tervezett beruházásról - számolt be az MTI.

A főpolgármester egyetértett a miniszterrel abban, hogy Rákosrendező rendkívül értékes terület, és abban is, hogy nem feltétlenül lenne szükség még egy olyan magas épületre Budapesten, mint a MOL-torony. Karácsony Gergely szerint a területen olyan beruházásokra van szükség, amelyek a budapestiek érdekét szolgálják. A főpolgármester a földalatti vasút meghosszabbítását, a vasúti fejlesztéseket, illetve lakóingatlanok építését említette.

"Budapesten "lakásínség" van, és az ezen a területen felépíthető lakóingatlanokkal ez enyhíthető lenne, ezért a területen zöld beruházás keretében létrejövő lakóövezet megvalósulását támogatják, melynek keretében úgynevezett "természetközeli lakható, élhető területet hoznának létre" - mondta.

A főváros ugyanakkor semmilyen olyan beruházást nem támogat, amely a világörökség részét képező Hősök tere, illetve az Andrássy út, valamint más világörökségi védelem alatt álló épületek látványát rontaná. Nyitottak a befektetésekre, de magas toronyházak esetleges felépítését elutasítják.


Karácsony Gergely a témában széles körű társadalmi párbeszédet szorgalmazott, hogy - mint fogalmazott - a budapestiek elmondhassák véleményüket. A főpolgármester szerint "joggal lehet félni attól, hogy a beruházó érdekei kerekednek felül", ezért akarják, hogy a főváros beleegyezése nélkül semmilyen budapesti beruházás ne valósulhasson meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!