2p

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő - tudatta a Duna House pénteken.

Az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság közleménye szerint a vevői érdeklődésben és a tranzakciószámokat illetően is fellendülést hozott a 2024-es év a hazai ingatlanpiacon: 92 ezer tranzakció valósult meg a Duna House becslése szerint a január-szeptember közötti időszakban, így az előzetes várakozásoknak megfelelően, a 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac.

A források és a vevői bizalom adott, így számottevő érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak a negyedik negyedév során az ingatlanközvetítő szakértői.

Az erősödő kereslet mellett törvényszerű, hogy az ingatlanárak is felfelé mozdulnak - idézi a közlemény Máté Ferencet, a Duna House vezérigazgató-helyettesét. Idén a Duna House értékesítési adatai szerint a használt ingatlanok piacán a lakások iránt volt számottevőbb kereslet, az országosan zárult adásvételek több mint fele, 54 százaléka társasházi tégla- vagy panellakás volt.

A négyzetméterárak emelkedése a lakások esetében sem maradhatott el: országos szinten 9 százalékkal, 760 ezer forintra nőtt a használt lakásokért fizetett átlagos négyzetméterár, ami annyit tesz, hogy egy 57 négyzetméteres lakás megvásárlása idén már 43 millió forintos kiadást jelent - tette hozzá a szakértő.


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!