2p

Csen Tö-ming (Chen Deming) kínai kereskedelmi miniszter vezetésével közel 200 üzletemberből álló kereskedelmi és befektetési delegáció indult kedden Európába, ahol a tervek szerint 15 milliárd dollár (3500 milliárd forint) értékben kívánnak különböző üzleteket kötni.

Kao Hu-cseng (Gao Hucheng) kínai kereskedelmi miniszter-helyettes kifejtette, hogy a delegáció látogatása Európában azon kínai és európai felek között létrejött kereskedelmi egyezmények érvényesítésének első lépése, amelyeket Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök február elejei európai látogatása során írtak alá.

A Németországba, Svájcba, Spanyolországba és Nagy-Britanniába látogató delegáció elsősorban távközlési berendezéseket, gépjárműipari termékeket, vasúti járműveket, gyógyszeripari és környezetvédelemmel kapcsolatos termékeket kívánnak vásárolni.

A kínai üzletemberek európai beszerző körútjuk során a tehetségeket is keresik, ugyanis a globális pénzügyi válság a fiatal kutatók számára egyre vonzóbbá tette Kínát - mondta a Vang Jung (Wang Yong) a delegáció egyik tagja.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója szerint a kínai miniszterelnök legutóbbi európai látogatása és az üzletemberek beszerző kőrútja is azt bizonyítja, hogy az ázsiai ország konkrét lépéseket tesz a kereskedelmi protekcionizmus ellen.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!