Ha úgy tetszik, megkövetem Varga Mihályt. Ha már úgyis a ruhatépkedések, hamu-fejreszórások, rapid megvilágosodások, vallomások stb. idejét írjuk. A 2024 novemberének végén megjelent véleménycikkemben annak kapcsán, hogy Orbán Viktor Varga Mihályt jelölte a tizenkét év után, a második mandátuma lejárta után 2025 márciusában távozó Matolcsy György jegybankelnök utódjául, ezt írtam:
„Hogy mennyire lesz független jegybankelnök Orbán egyik leghűségesebb embere, az 1988 decemberétől Fidesz-tag, egy év megszakítással közel két évtizeden át, 1994 és 2013 között párt-alelnök Varga, arra nem vennék mérget.”
Írtam ezt annak ellenére, hogy Varga mindig is a Fidesz legmérsékeltebb tagjai közé tartozott. Nem állt bele az ellenzék, vagy – ha éppen nem a Fidesz volt hatalmon, akkor – a mindenkori kormány pocskondiázásába, minősíthetetlen hangnemű (le)támadásába. Maximum szarkasztikus megjegyzései voltak, de ez a politikusok között még demokráciákban is simán elfogadható, belefér a normális közbeszédbe.
Ráadásul ez már elegendő ahhoz, hogy pusztán a személye megnyugtatóan hasson a finoman szólva meglehetősen zaklatott, a jegybankelnöki szerepét jóval túljátszott Matolcsy után. Amit a piacok a forint látványos erősítésével ismertek el. Hiszen bár kétségtelenül a Tisza Párt rekordszintű (az 1990-es rendszerváltás óta egyszer sem látott arányú) választási győzelme repítette fizetőeszközünket négyéves csúcsra, azért érdemes felidézni, hogy Varga tavaly március eleji hivatalba lépését követően a forint lassan, de biztosan erősödött, mely tendenciát csak az idén február végén kitört iráni-izraeli (amerikai) konfliktus fordított meg – ám a forint árfolyama az euróval szemben még akkor sem ment a lélektani határnak számító 400-as szintnek még a közelébe sem.
További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.
De ami talán ennél is lényegesebb – s ezért is jó, hogy nem vettem be azt a bizonyos mérget –, hogy Varga tényleg úgy működött, mintha nem Orbán jelölte volna a feladatra. Azaz a kormánytól független jegybankelnökként. Komolyan vette a fő feladatát, az EU-ban először 2023 elején, majd 2025 elején ismét rekordmagas infláció elleni küzdelmet. Ennek érdekében ellenállt a kormány tavaly augusztustól már vele szemben is megnyilvánuló kamatcsökkentési nyomásának. Nem lazított a monetáris politikáján, amivel hozzájárult a forint erősödéséhez. Az elődjével szemben árfolyamcélt követett, vagyis a fizetőeszközünk stabilitását tartotta elsődlegesnek, ami Matolcsyhoz képest 180 fokos fordulat. Ez még akkor is megsüvegelendő, ha az infláció kordában tartását kétségtelenül Orbán is fontosnak, a választási sikere egyik zálogának tekintette.
Fotó: Facebook / Varga Mihály
Varga tehát képes volt ellentartani annak a közösségnek, ahonnan kéthavi pihenőt követően érkezett – két év híján 2025 márciusáig mégis csak mind az öt Orbán-kormányban miniszterként tevékenykedett. Olyannyira, hogy a kamatcsökkentési nyomás figyelmen kívül hagyása mellett a háromfős Költségvetési Tanács tagjaként adta a nevét a 2025 decemberében kiadott hároméves kitekintésben a magyar gazdaság középtávú fenntarthatóságával kapcsolatban megfogalmazott komoly aggályokhoz.
Ilyen előzmények után jött a Tisza Párt kormányváltást eredményező elsöprő választási győzelme. Ami nem ígért sok jót az 1990-es rendszerváltás utáni sajátos (és mondhatni, sajnálatos) magyar gyakorlatból kiindulva. Nevezetesen abból, hogy egy kormány csak azzal a jegybankelnökkel volt együttműködő, amelyet annak feje jelölt. A Magyar Nemzeti Bank elnöke rendre persona non gratának minősült, pusztán azért, mert nem a hivatalba lépő új kabinetet adó párt(ok) – jobban mondva az azokat képviselő kormányfő – javaslatára került e posztra.
Így tett az 1994-ben megalakult Horn-kormány Bod Péter Ákossal (lapunk állandó szerzőjével), az 1998-2002 között regnáló első Orbán-kabinet Surányi Györggyel, a 2002-2010 közötti szocialista többségű, Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc által vezetett adminisztrációk Járai Zsigmonddal, majd a második és harmadik Orbán-kormány Simor Andrással.
2013-tól csak azért tört meg a mindenkori miniszterelnök és jegybankelnök közötti áldatlan állapot, mert az abban az évben az MNB irányítását átvett Matolcsyt jelölő Orbán pártjának, a Fidesznek a következő három országgyűlési választás (2014, 2018, 2022) során is bizalmat szavaztak a polgárok.
Hogy ez a nem éppen dicsőséges hagyomány megszakadjon, arra most minden esély megvan. Az Orbán-kormány tagjait keményen bíráló Magyar Péter már 2024 novemberében, a vogelevelines, magyarwatergate-botrányos sajtótájékoztatóján külön kezelte a miniszterek közül az akkor még a pénzügyi tárcát irányító Varga Mihályt (és Pintér Sándor belügyminisztert), amikor kijelentette: „Miniszter urak, a hazájuk számít önökre”. Tette azt Magyar már annak ismeretében, hogy néhány nappal korábban jelölte Orbán Vargát a következő jegybankelnöknek.
Ennél is egyértelműbb jelzés volt, hogy a hatalmas választási siker másnapján megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatón Magyar kijelentette, nem szólítja fel lemondásra Varga Mihályt (szemben egy sor más állami intézmény vezetőjével), s bár voltak korábban problémák (például az infláció kezelésével), Vargát az „Orbán-korszak egyik legmérsékeltebb szakemberének” tartja, akivel lehetséges a közös munka, ha a jegybank nem akadályozza a kormány költségvetési politikáját. Amire aztán a forint egy kerek egységgel erősödött az euróval szemben.
Csak nem eljön végre a rendszerváltás a nem azonos pártállású kormányfők és a jegybankelnökök viszonyában is?
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
