A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint „a bűncselekmény gyanúja is hiányzik” a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által 155 millió forintért megvásárolt, hibás informatikai rendszer beszerzése kapcsán – írja a Népszava. A NEAK 2019 júliusában vette át a Hydra nevű rendszert annak ellenére, hogy a fejlesztő is elismerte: a szoftver súlyos hibákat tartalmaz, és nem alkalmas a nemzetközi egészségügyi elszámolások szabályszerű teljesítésére.
2023-ban a rendszerhez fejlesztést is rendeltek, amelynek teljesítését úgy igazolták, hogy nem próbálták ki, működik-e. Az Állami Számvevőszék év eleji jelentése szerint a rendszer nem tette lehetővé a beérkező jóváírások és követelések nyilvántartását, így „a számviteli nyilvántartásban sem a valós összegek szerepelnek.” A nemzetközi ellátásokra vonatkozó 2022-es adatok valódisága így nem volt biztosított.
A hibák ellenére a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jeleket. Az eljárás Vadai Ágnes (DK) márciusi írásbeli kérdésére indult, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelt. A nyomozást azonban április elején elutasították. Indoklásuk szerint az ÁSZ nem tett feljelentést, noha kötelessége lett volna, ha bűncselekmény gyanúját észleli.