A Telex idézte az Egyenes Beszéd adását, amelyben Böröcz László I. kerületi polgármester arról beszélt, hogy nem csak a kordonoktól búcsúztak el, semmilyen más módon nem fogják lezárni a Halászbástya alsó szakaszát. A cikk szerint Böröcz úgy fogalmazott, az önkormányzat kiadásait, többek között a kerület takarításának finanszírozását fedezték volna a fizetős Halászbástya pluszbevételéből, de belátták, hogy nem ez a megfelelő megoldás.
A pénzszerzés alternatív lehetőségeit még vizsgálják, ugyanakkor a kordonok kapcsán elmondta, az nem volt pluszkiadás az önkormányzatnak, mert a kordonok 260 ezer forintba kerültek, de a lezárás egy napja alatt az előző év azonos időszakához képest plusz egymillió forint bevételhez jutottak a belépőjegyek eladásából.
A Halászbástya felső része régóta fizetős, az alsó szakasz ingyenes, azonban január elsején átmenetileg egy fekete kordon jelent meg körülötte, amely csak 1500 forintért engedte a kitekintést a Dunára az érdeklődőknek.