2p

Gulyás Gergely kancelláraminiszter éves meghallgatását tartották szerdán az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén. Ezt követően több ellenzéki képviselő kérdésére is válaszolt. 

Gulyás Gergely beszámolójában kiemelte, hogy az elmúlt közel három évet az ukrajnai háború határozta meg.  

Kiderült az is, hogy mintegy másfél millió menekült érkezett Magyarországra, a megsegítésükre 100 milliárd forintot fordítottak. 50-60 ezer kárpátaljai magyar él jelenleg Magyarországon, valamint több tízezer ukrán nemzetiségi. Ötezer ukrán gyereknek biztosítanak anyanyelvi oktatást.

A miniszter kitért a Magyar Falu Programra is, amelyet hiánypótlónak és sikeresnek nevezett. 1200 kistelepülésen indult meg a lakosság növekedése. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy jövőre a csipszadó 10 százalékát már automatikusan megkapja a szabadidősport. Emellett a munkáltatók havi 10 ezer forintot biztosíthatnak szabadidősportra. Ezek lehetővé tehetik, hogy többen döntsenek a sportolás mellett – írja tudósításában az Index.

Ellenzéki össztűz alá került a meghallgatáson
Ellenzéki össztűz alá került a meghallgatáson
Fotó: MTI

Gulyás ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolva elmondta:

  • A kibervédelemre több pénzt kell fordítani. A konkrét hackertámadással kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén ad tájékoztatást.
  • A választókerületek módosításával kapcsolatos vádak alaptalanok, az arányosságot állítják helyre.
  • A rendszerváltoztatás óta három legfőbb ügyész volt, ebből kettő nem az ügyészi szervezetből érkezett. Jósolni nem tud, de a kormánynak szándéka és eszköze sincs arra, hogy elmozdítsa a legfőbb ügyészt.
  • Az igazságszolgáltatással kapcsolatos megállapodásban tisztességesen járt el az Igazságügyi Minisztérium.
  • A cél az, hogy biztosítsák azokat a feltételeket, amelyek mentén a határon túli magyarok jó szívvel mondhatják azt, hogy a szülőföldjükön szeretnének élni. Gulyás Gergely szerint valószínűleg illúzió, hogy valamennyien visszatérjenek Kárpátaljára, de újjáépítési és gazdaságfejlesztési eszközökkel a háború után is támogatják a térséget.
  • A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szlovák állam valamennyi vezetőjétől garanciákat kapott.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!