2p

Vitézy Dávidot is megszólította.

„Ha a Csárdi által említett bizonyíték valós, az egy újabb érv amellett, hogy Vitézy Dávidnak akkor sincs helye a magyar politikában, ha egyébként elhivatott, független és szakértő közlekedési szakpolitikusnak számít” – írta hétfő reggeli Facebook-posztjában Hadházy Ákos, Zugló független országgyűlési képviselje.

A korrupcióellenes munkájárók is ismert politikus felelevenítette, hogy Csárdi Antal azért lépett ki az LMP-ből, mert állítása szerint  olyan bizonyítékot látott, amely szerint Ungár Péter, Vitézy Dávid és Rogán Antal már jóval Vitézy főpolgármesteri jelölésének bejelentése előtt tárgyaltak a kampány részleteiről.

Hadházy Ákos szerint azzal, hogy Csárdi Antal nem csak a pártjából lép ki, hanem a frakcióból is, így lemond a frakcióvezető-helyettesi pozíciójáról és ezzel együtt járó plusz fizetésről is, „egyrészt megerősíti, hogy ő tisztességes, de sajnos megerősíti azt is, hogy az általa látott bizonyíték a Rogán-Vitézy-Ungár tárgyalásokról tényleg komoly lehet.”

„Ungár és a Fidesz szoros együttműködése nem újdonság (elég a miniszterelnök horvátországi nyaralására gondolni), de a konkrét ügyben eddig nem volt bizonyíték rá” – tette hozzá. Az említett ügyről bővebben itt olvashat:

Vitézy Dávid ügyében Hadházy Ákos azt is leírta: Vitézy minden jel szerint választási csalás részese volt, amikor hamis bizonyítékokat prezentált a főpolgármester-választás eredményének újraszámolásáért.

„Ehhez egy újabb adalék, ha a Csárdi Antal által hivatkozott dokumentum szerint végig hazudott arról, hogy nem működött együtt a választás előtt a Fidesszel. Egy becsületére valamit is adó politikus, egy kicsit is normális országban ezután akkor is lemond, ha amúgy a tömegközlekedés iránt elkötelezett szakértőként komoly tekintélyre tett szert” – szögezte le Hadházy Ákos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!