Újabb fordulatot vett a pilisi ivóvízben fellelhető férgek ügye. László Attila polgármester feljelentést tesz közérdekű üzem működésének megzavarása miatt. A pilisi víztározók szellőzőrendszerének a fedőelemei ugyanis László szerint korrodálódtak, és a szalagférgek azokon keresztül juthattak be a víztározóba, majd onnan az ivóvízrendszerbe – írja a 444.
A vízszolgáltató DAKÖV Kft. korábban azt mondta: a lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg férgek az ivóvízrendszerben.
László a kormányzati kommunikációt is kifogásolja. A kormányhivatal szerint ugyanis a lakossági vízszűrőkben telepedhettek meg a fonalférgek.
„Bízok abban – írta a polgármester –, hogy a mostani esetet követően mind a kormányzat, mind pedig a szolgáltató levonja a szükséges tanulságot és minden erővel azon fognak dolgozni, hogy megoldást találjanak, nemcsak Pilis, hanem nagyon sok település vonatkozásában is abban a tekintetben, hogy az eddigiekkel ellentétben tiszta, színtelen és szagtalan, esztétikailag is elfogadható vezetékes ivóvíz kerüljön a magyar háztartásokba.”