Van olyan olvasónk, aki fel tudná sorolni, mi mindennel vádolta már a kormánypropaganda, és az azt hűségesen kiszolgáló közkatonák, „újságírók” és „elemzők” Magyar Pétert? Focistafeleség, nőverő, poloskázó poloska, telefonlopó, korrupt, lefizető, brüsszeli ügynök, kijevi ügynök, pszichopata, gyáva, agresszív, hazaáruló – volt itt már minden, és majdnem mindennek az ellenkezője is. Nyár végéig érezhető volt az egyre nagyobb pánik a már talán nem is Rogán Antal irányított „Rogán-műveknél”. Hiába cserélgették már-már olyan sebességgel a vádakat, mint Harcosok Klubja-vitéz az alsóneműjét a Pride-felvonuláson, Magyar Péteren semmi nem fogott.
Na de most. Augusztus végén jelent meg a szebb napokat látott Indexen egy „feljegyzés”, ami állítólag a Tisza Párt progresszív adórendszerre való áttérésre vonatkozó terveiről szólt, majd erre gyönyörűen ráerősítettek Tarr Zoltánnak egy lakossági fórumon elmondott, könnyen félremagyarázható szavai. És aztán beindult a gőzhenger: miniszterek, sőt maga a miniszterelnök beszél folyamatosan a tényként kezelt, borzasztóságos Tisza-adóról, külön oldalt indított a propangadagépezet, amelyen kiszámolhatjuk egy elképzelt adóemelésből származó elképzelt pluszterheinket. (Nem linkelem, de a Tisza-adóra keresve az első találat, ez sem lehetett olcsó...) Sőt, a héten az is kiderült, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány – adófizetői milliárdokból – egy ellenzéki párt soha el nem ismert, cserébe kategorikusan cáfolt, nulla bizonyíték alapján a levegőből elővarázsolt adóterveiről.
Szánalmas? Az. De sajnos nem ez az igazán szánalmas. Hanem mi vagyunk azok, kedves választópolgár-társaim.
Azért mondják, mert működik
Mert mit is jelent mindez? Az, hogy Orbán Viktortól az utolsó megafonos lótifutiig mindenki már csak ezt az üzenetet tolja, és még a nemzeti konzultáció nehezen forduló csatahajójának, a választásokig már csak (legalábbis nagyon remélem) egyszer elsüthető ágyúit is ezzel töltik meg, egy dolgot jelent. Ez végre működik.
Miközben esetleg röhögcsélünk a százmilliókból, milliárdokból az arcunkba tolt, Magyar Pétert zsákkal lopva ábrázoló és a többi videón, plakáton, nem szabad valamit elfelejteni. Köztudomású, hogy a Fidesz egyik legfontosabb eszköze, hogy folyamatosan és alaposan méri a közhangulatot. És ha most a sok kapkodás után hirtelen mindent erre a lapra tesznek fel, akkor az csak azt jelentheti, hogy úgy látják, végre sikerült rést ütniük Magyar Péter pajzsán.
Fotó: Facebook/Mandiner
Ugyan az utóbbi napokban közzétett közvélemény-kutatások adatfelvétele pont valamikor a „Tisza-adó” kampány kezdetére eshetett, a megbízhatóbbnak tartott intézetek is nagyjából azt hozták ki, a nyár elejéhez képest nem tudott tovább erősödni a Tisza, sőt – hibahatáron belül, éppencsakhogy, de mégis – a Fidesz valamennyit faragni tudott a hátrányából. Ilyen az elmúlt másfél évben nem nagyon történt, és ha trendfordulóról még nem is beszél senki, valami azért megmozdulni látszik.
Csak ez számít?
Tehát összegezzük! Magyar Pétert az összes bibliai főbűnnel többszörösen megvádolta már a kormánypropaganda – semmi hatás. De ha sikerül elhitetni, hogy van egy kis esély arra, adót emelne kormányra kerülve, na az beüt.
Szóval vannak olyan Fideszhez húzó szavazók, akiknek nem volt elég az, hogy Magyar Péter legalábbis a sátán magyarországi helytartója, arra nem aktivizálódtak, de a „Tisza-adóra” máris fegyelmezetten vonulnának az urnákhoz? Vannak olyan bizonytalan szavazók, akiknek az infláció, az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer kérdései, a vallás, Ukrajna, Kelet vagy Nyugat nem volt elég, hogy döntsenek arról, menjen-e az Orbán-kormány, de ha felmerül kósza gondolatként néhány százalék plusz jövedelemadó, akkor inkább úgy döntenek, maradjon? Vannak a Tiszához húzó szavazók, akiknek addig számít a kegyelmi botrány, az MNB-botrány, a szétrohadt MÁV vagy az egészségügy, az Európai Ügyészség és Mészáros Lőrinc, amíg nem kell esetleg havi néhány ezer-tízezer forinttal többet tenniük a közösbe? Vannak baloldali, liberális szavazók, akiket az nem ábrándított ki Magyar Péterből, hogy maga is a NER része volt, vagy túltették magukat a sajtóhoz és a liberális demokráciához való legalábbis érdekes hozzáállásán, de ha adót emelne, akkor viszlát?
Tényleg itt tartunk, emberek? Akármelyik oldalról nézzük, nincsenek itt fontosabb nagy elvi, morális, gazdasági, társadalmi kérdések és problémák annál, mint hogy évente néhány tízezer, netalán százezer forinttal (de akkor már havi milliós fizetésről beszélgetünk) több marad-e a zsebünkben?
Nem ez a fontos kérdés
És ha már erről beszélgetünk, miért is ne lehetne elgondolkodni egy többsávos adórendszer, vagy akár egy simán megemelt egykulcsos szja kérdéséről? Nem az lenne itt az érdekes, hogy mit kapunk cserébe? A NER 15 évéről (és persze valahol a rendszerváltás óta eltelt teljes időszakról) sokat elmond az a tény, hogy az adóra a társadalom úgy tekint, mint a feudális időszak kilencedjére: a sáp, amit a jobbágyok az uraknak fizetnek, hogy azt elverjék, amire nekik tetszik. Mi pedig fizetjük, hogy békén hagyjanak, de ha esetleg meg lehetne úszni büntetés nélkül, inkább azt választanánk. Vajon hány százaléka szavazná meg a magyar választópolgároknak, hogy holnaptól ne fizessünk szja-t egyáltalán?
Nem azt a kérdést kéne feltennünk, hogy az adónkért cserébe mit kapunk az államtól? Hány százalék adóemelést érne meg önnek, kedves olvasó az, ha a gyerekét nem a tornatanár tanítaná fizikára? Ha – bár tudjuk, matematikai képtelenség – mégiscsak lenne minden kórházi vécében klotyópapír? Ha nem omlana össze a MÁV minden, a sok évszázados középhőmérsékletnél tíz fokkal melegebb vagy hidegebb napon? Ha a gyermekotthonokban nem rohadna rá a mennyezet a gyerekekre? És a többi.
De még ha csak a saját zsebünkre számolunk, akkor se olyan egyértelmű a kérdés. Vajon mennyivel emelkednének a bérek belátható időn belül, ha egy működő országban élnénk, ahol az adóforintokat értelmes beruházásokra, felzárkóztatási programokra, oktatásra, infrastruktúrára költenék? Mennyit spórolhatnánk, ha nem kéne a magánegészségügyben kipengetni tíz-, de inkább százezreket, ha nem akarunk egy vizsgálatra hónapokat, egy beavatkozásra akár éveket várni? Magániskolák, -óvodák, -bölcsödék díja? Különadók a boltokban, bankokban? Tényleg azt gondoljuk, hogy az szja-kulcson múlik kizárólag, de akár csak elsősorban is az, hogy mennyi pénz marad a zsebünkben hónap végén?
Kéne egy kis őszinteség
És azért muszáj Magyar Péter és a Tisza felelősségét is megemlítenem. Értem persze, hogy a kormánypropaganda gépezete ellen nem lehet kizárólag tiszta eszközökkel és üdítő őszinteséggel harcolni. Éppen ez a példa mutatja, hogy egyetlen félreérthető mondat is gyilkos eszközzé faragható – de erről akár Márki-Zay Péter is tudna mesélni.
De talán-talán azért lehetne egy kicsit néha próbálkozni. Van olyan pénzosztó ígérete az Orbán-kormánynak, amelyről kimondta volna Magyar Péter, hogy ez bizony megy a kukába? Miközben szakértők, szakmai szervezetek, egyszerű józan ésszel gondolkozó emberek is kritizálják a rezsicsökkentést, az anyák adómentességét, a családi adókedvezményt, az Otthon Startot és a többi, szőnyegbombázás-szerű, a felső tízezernek és a zsákfaluk szegregátumaiban nyomorgóknak ugyanúgy járó, de nem ugyanúgy kihasználható támogatásokat, addig a kormányra készülő ellenzéki párt csak arról beszél, hogy minden pénz, kedvezmény továbbra is járni fog, sőt még újabbak is lesznek. Nem progresszív adózás lesz majd itt, hanem adócsökkentés, kérem szépen, a rezsicsökkentés mellé pedig még az élelmiszerek és a gyógyszerek áfája is csökkenni fog.
Tényleg csak és kizárólag a választások után azonnal beköszöntő, tejjel, mézzel, Otthon Starttal folyó kánaán ígéretével lehet itt választást nyerni? Ha azt mondjuk, hogy az Orbán-kormány rosszul és fenntarthatatlanul vezeti az országot, akkor nem lehetne esetleg például azt is kimondani, hogy igenis igazságosabb, célzottabb, az egész társadalomnak összességében jobb állami támogatásokat akarunk bevezetni? És hogy igenis, a „budaiak, a rózsadombiak, a pasarétiek és a budai kertvárosiak” ha ne is készítsék feltétlenül a bugyellárist, de esetleg elfogadhatják, hogy egy éhező, halmozottan hátrányos helyzetű családnak nem kevesebb, hanem több járna a közösből. Vagy nem?
Már csak azért sem ártana erről beszélni, mert akármit mondanak Magyar Péterék, nehéz elhinni, hogy ebből a gödörből pusztán vagyonadóval, uniós pénzekkel, kétes sikerű vagyonvisszaszerzési hivatallal ki lehet mászni. És ha így van, akkor vagy az Orbán-kormány összes intézkedését fenntartva masírozik bele a csődbe egy esetleges Tisza-kormány, vagy mégiscsak hozzányúl ezekhez a szent tehenekhez, és akkor majd ellenzékből hördülhet fel a kórus:
„Na látjátok, megmondtuk, a brüsszeli népnyúzók a szemedbe hazudtak, és most elveszik a pénzecskédet!” És valahol még igazuk is lesz.
Márpedig a 2026-os választás nem egyszerűen egy kormányváltás esélyét kínálja, de nem is egyszerűen azt, hogy a Mészáros Lőrinceket talán elszámoltassuk, és Deák Dánielt Bayer Zsolt vállán zokogni lássuk (bár talán ez utóbbi önmagában is megérné). Hanem talán egy utolsó esélyt arra, hogy a gyűlölettel, szegénységgel, csalódottsággal teli magyar társadalomból valami magáért kiállni, gondolkodni képes „nép” álljon össze, amelyet egy ideig talán nem lehet újra félelemmel és aprópénzzel beterelni a Keletre, a putyini-kínai világba vezető útra. Ehhez pedig muszáj lenne felvállalni, hogy bizony, néha áldozatot, akár anyagi áldozatot is kell hozni a köz érdekében.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
Arról pedig, hogy az egy- vagy a többkulcsos szja az igazságosabb, most Ön is szavazhat:
