2p

A Tisza Párt elnöke szerint az előrehozott választás nemcsak az ország, hanem a Fidesz érdeke is.

Ahogy ön is tudja, az előrehozott választás nem csak az ország, hanem a Fidesz érdeke is. Ha most áprilisban megtörténik a választás, akkor van esélye rá, hogy a politikai közössége egyben marad és ellenzékként legalább ellenőrző funkciót gyakorolhat

írta Magyar Péter a Facebook oldalán.

A Tisza Párt elnöke szerint ha Orbán Viktor ugyanolyan gyáva, mint amilyen 2008-ban Gyurcsány volt, akkor a Fidesz is úgy fog járni, mint az egykori MSZP. Először szétesik, majd eltűnik a történelem süllyesztőjében. Mától a Tisza Párt kampányüzemmódra állt át, hogy minden tárgyi és személyi feltétel összeálljon a választás megnyeréséhez.

Nincs Magyarországon olyan politikai helyzet, ami indokolna egy előrehozott választást, Magyar Péter ez irányú kezdeményezése azonban ezt sugallja – mondta Nagy Ervin politikai elemző a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. Hozzátette: Magyar Péter nem kormányzásra, nem előrehozott választásra készül, ezek mind kommunikációs blöffök, ugyanis ahol lehetősége lenne versenyezni a Tisza Pártnak, ott nem indít jelölteket – utalt Nagy Ervin az elkövetkező két időközi választásra. A politikai elemző szerint Magyar Péter anarchiát akar teremteni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!