2p

Ruszin-Szendi Romulusz a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett tárca közleményére reagált.

A Tisza Párt honvédelmi szakértője bátran néz bármilyen vizsgálat elé, mert szerinte az igazság és a szakma az ő oldalán van. Ruszin-Szendi Romulusz ezt a pártja által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta.

Ruszin-Szendi Romulusz szánalmasnak nevezte a Honvédelmi Minisztérium „próbálkozását”, hogy befeketítse őt azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviselte az észak-atlanti szövetség értekezletein.

Hozzátette, mindez akkor történik, amikor kiderül, hogy a jelenlegi honvédelmi miniszter évek óta háborúpárti, hiszen „botrányos beszédében” büszkén ki is emeli ezt a tényt.

Megértem én a lelki világukat, hiszen a sajnálatos kézigránát-baleset kapcsán „felhívtam a figyelmet alkalmatlanságukra, férfiatlanságukra és vezetési inkompetenciájukra”. „Csakhogy az én ítéletem tényeken alapszik és nem koholmányokon” – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz, hozzátéve, hogy ukrán pártisággal vádolják, előtte pedig orosz pártisággal, elfelejtik, hogy ő a hazáját szolgálja és szolgálta.

Szerinte a kormány attól sem riad vissza, hogy dokumentumot hamisítson, már csak azért is, mert ezek a NATO-jegyzőkönyvek egyébként titkosak.

„A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel. Ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott. Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem, és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt” – írta Ruszin-Szendi Romulusz, aki a közleményben hazugnak és háborúpártinak nevezte a kormányt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!