1p

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere azt mondja, nem foglalkozik Borkai Zsolttal, de csodálkozna, ha az első háromba bekerülne.

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere az atv élő műsorában kijelentette: "Abban bízok, hogy a győri emberek méltányolni fogják az elmúlt négy évet, és továbbra is biztonságos városban szeretnének élni". 

Hozzátette: Úgy tűnhet, hogy álomszerű helyzetben van, de nem, hiszen rengeteg kihívója akadt ezen a választáson. Tippelni nem akar, egyszerűen kíváncsian várja az eredményeket.

Dézsi Csaba András nem foglalkozik Borkai Zsolttal
Dézsi Csaba András nem foglalkozik Borkai Zsolttal
Fotó: MTI
"Jó érzésem van, mert elvégeztem a munkát, amit kellett" - mondta Dézsi a riporternek. 

Arra a kérdésre, hogy valóban legnagyobb ellenfele-e Borkai Zsolt, kijelentette:

"Nem foglalkoztam Borkai Zsolttal, inkább a szavazókra fókuszáltam, vagy önkormányzati lakások kiosztásával és más fontos dolgokkal foglalkoztam. Ehhez képest Borkai Zsolt semmit nem végzett. Meglepődnék, ha az első háromba bekerül". 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!