2p

Ő nem tudta, hol vannak, most biztos örül.

A 24.hu rátalált azokra az autókra, amelyekről Schadl György azt állította, hogy nem tudja, hol vannak. A végrehajtói kar volt elnöke a Völner-Schadl-ügy múlt heti tárgyalásán állította, hogy még nem árulta el, hol található az eljárás során lefoglalt négy autója, egy kisrepülőgépe és egy kishajója. Schadl akkor azt mondta, nem tudja, hol vannak ezek.

A 24.hu egy mindenki számára elérhető adatbázisban nézett utána az autóknak a nyomozati anyagokban szereplő rendszámok alapján.

  • Egy fehér Mercedes CLS320 típusú autót alig két héttel a múlt keddi tárgyalás előtt műszakiztattak. Ez az autó le van foglalva, elidegenítési és terhelési tilalom alatt áll, vagyis nem lehet értékesíteni. A rögzített kilométeróra-állásból arra lehet következtetni, hogy a kocsit valaki rendszeresen használja.
  • Egy másik hófehér Mercedest, egy CL500 típusút is nemrég vittek műszakira. Ezt a 435 lóerős, 2010-es évjáratú kocsit augusztus 13-án vizsgáztatták, ekkor került vissza a forgalomba, jelenleg is közlekedhetnek vele.
  • Forgalomban van a volt végrehajtó elnök Audi A8-as luxuslimuzinja is, erről júniusi a legutóbbi adat a járműnyilvántartásban. Júniusban már érdeklődött a bíróság Schadl Györgynél az autó tárolási helyéről.
  • Van egy régebbi, 1993-as évjáratú Mercedes is Schadl tulajdonában. Az adatokból kiderült, hogy ez az egyetlen, amely ki van vonva a forgalomból, nem közlekedhet törvényesen a közutakon.

A lap azt is megjegyzi, az autók egyike sem áll körözés alatt, pedig Schadlt már többször felszólította a bíróság, árulja el, hol vannak. A 24.hu elérte Schadl Györgyöt is, aki azt mondta, azért nem közölte az autók tartózkodási helyét, mert "egyben, az összes jármű tekintetében akarta ezt közölni". Eddig azonban az egyikről nem voltak információi, mostanra azonban már ezt is tudja, és tájékoztatta is erről a bíróságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!