3p

Nem csak napközis tanítónak, vagy autóvezetési oktatónak képezik át a katonákat, hanem gyerekfelügyelői pozícióba is átvezényelik őket. 

Előreláthatóan közel 100 nevelőszülő nem folytathatja majd a munkáját, mert nem hajlandó aláírni a kormány által megkövetelt „kifogástalan életvitelre vonatkozó nyilatkozatot”, a gyerekvédelemben dolgozóknak pedig 8-10 százaléka hagyja el a pályát – írja a Népszava.

Ha valóban ennyien távoznak, az összesen 700-800 gyerek életét érintheti.

A parlament júniusban, még a kegyelmi botrány utórezgéseként fogadott el új gyermekvédelmi szabályokat, és ezekben szerepel, hogy a területen dolgozóknak „kifogástalan életvitelt” kell folytatniuk. Emiatt most egy kérdőíven arra kell választ adni minden gyermekvédelmi dolgozónak, hogy kivel él együtt és mióta; milyen ingatlana, illetve 300 ezer forintnál drágább ingósága van; melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel.

Emellett a vele egy háztartásban élő felnőttnek is vállalnia kell, hogy életvitelét bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”.

A katonák mindenhez értenek?
A katonák mindenhez értenek?
Fotó: MTI

A lap úgy tudja, hogy az életvitelük ellenőrzésére vonatkozó nyilatkozatokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, valamint a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak, és 30 napjuk volt aláírni a papírokat. Ez a határidő pénteken jár le, de az aláírásra nyomós indokkal 15 nap haladékot is lehet kérni.

Emiatt legkésőbb augusztus 24-ig eldől, hányan maradnak a pályán.

Ugyanakkor az új szabályok szerint azokat, akik nem írják alá a nyilatkozatot, azonnal elbocsátják, ráadásul még végkielégítést sem kapnak. A lap információi szerint sokan, akik nem akarják aláírni a nyilatkozatot, azt mondják, nincs kedvük ahhoz, hogy a szomszédaikat rendőrök kérdezgessék az ő életvitelükről, főleg úgy, hogy még az oktatásban és az egészségügyben is többet tudnának keresni, mint a gyerekgondozásban.

A lap szerint több megyében már most is kritikus a létszámhiány, Veszprém-, Szabolcs-, Borsod- és Pest megyei intézményekbe már katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe.

Frissítés: A Honvédelmi Minisztérium csütörtök délután közleményben cáfolta a Népszava értesüléseit, s kijelentette: Fake news a Népszava erre vonatkozó állítása. Az erről tudósító híradások minden alapot nélkülöznek". 

Azt írják, a gyermekvédelmi szakellátásba kerülő fiatalokról ahogy eddig, ezután is gondoskodik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A nevelőszülők által nevelt gyermekek védelme érdekében foglalkoztatási feltétel a kifogástalan életvitel ellenőrzése, az erről szóló nyilatkozatokat augusztus 25-ig adhatják le az érintettek. Az érintett munkavállalók és a velük közös háztartásban élő nagykorú hozzátartozóik a vizsgálat elvégzéséhez szükséges adatlapot, illetve nyilatkozatokat legkésőbb 2024. augusztus 25-ig adhatják át munkáltatójuknak.

Tekintettel arra, hogy a határidő még nem telt le, az ellenőrzés miatti pályaelhagyók létszámára vonatkozóan megjelent vagy megjelenő bármely adat spekuláció - írja a minisztérium. 

Azt is hozzáteszik: a honvédek jogállására vonatkozó nemrég hatályba lépett kormányrendelet arra biztosít lehetőséget, hogy az 55 évesnél idősebb katonák más állami szervnél vagy állami gazdasági társaságnál folytathatják hazánk szolgálatát, ami a korábbiaknál jóval méltányosabbá és tervezhetőbbé teszi a karriertervezést.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!