1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ez csak egy elvi lehetőség.

„A nemrég megkötött együttműködési megállapodás tulajdonképpen az elvi lehetőségét teremti meg annak, hogy a jövőben kínai rendőrökkel is megvalósulhasson a fentiekben leírt jelenléti rendészeti együttműködés” – ezt válaszolta az Országos Rendőr-Főkapitányság a Népszava kérdésére, amikor arról érdeklődtek, mikor, hány kínai rendőr érkezik majd Magyarországra.

Márciusban derült ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter megállapodott a kínai közbiztonsági miniszterrel arról, hogy közös járőrszolgálatot látnak el a magyar és kínai rendőrök. A Belügyminisztérium (BM) a Telexnek akkor azt írta, hogy „a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet”.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!