A nagyobb települések október 1-től kezdve az éves költségvetésük legfeljebb 5 százalékát tarthatják a bankszámláikon, a többit a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára át kell utalniuk, és ott állampapírba fektethetik be. Az intézkedés egyelőre csak a fővárost és a budapesti kerületeket, valamint a megyei jogú városokat érinti, a többi város csak 2027-től, a kisebb települések pedig 2028-tól csatalkoznak a rendszerhez.
Az önkormányzatok jelenleg 130-140 milliárd forint körüli összeget tartanak állampapírban, a bankszámláikon pedig 1000 milliárd forint körüli betét van. Ez az összeg most magasabb is lehet, hiszen szeptemberben érkeznek be a helyi adók a költségvetésbe. Az állam nyilván ezekre a pénzekre is pályázik.
A települések, ha szükségük van a pénzre, az államkincstártól igényelhetik vissza az összeget, egyelőre nem tudni, mennyire lesz gördülékeny a kifizetés, de a rendelet alkotói szerint a napi likviditásukat nem érinti az intézkedés. Az önkormányzati kötvények, amelyekbe befektethetnek a települések, a jegybanki alapkamattal azonos 6,5 százalékos kamatot fizetnek.
Mindezekről beszélgetett lapunk főmunkatársa, Herman Bernadett a Trend FM hétfő délelőtti adásában Szűcs M. Péter műsorvezetővel.
A teljes adást a fenti linken lehet meghallgatni.