1p

Pénteken ismét a közmédia mikrofonja elé ült Orbán Viktor miniszterelnök. Az európai parlamenti választások közeledtével a politikusok folyamatosan az ellenfeleiket szapulják, ám a kormányfő továbbra sem ejtette ki a NER-ből kiugrott, azóta pedig meghatározó ellenzéki politikussá vált Magyar Péter nevét.

Ha péntek, akkor rádiós beszélgetés a miniszterelnökkel, amit portálunk percről percre közvetített.

Ráhangolódás

A kormányfő a fél nyolcas hírek után kezdi a beszélgetést, addig hallgasson kampányzenét egyenesen Tiszabőről!

Háború most és negyed évszázaddal ezelőtt

A beszélgetés az orosz–ukrán háborúval kezdődik, a Fidesz pedig eggyel feljebb csavarta a háborús riogatás szintjét: atomháború veszélyét emlegetik. Orbán Viktor arra emlékeztetett, több diplomata már azt mondja, a háborúnak nincs diplomáciai megoldása, annak csak a nyers erő vethet véget. Az 1999-es délszláv válsággal összehasonlítva arra is emlékeztetett, akkor hazánknak elsősorban repülőtereket kellett a NATO rendelkezésére bocsátani, de a szerb–magyar határra tervezett frontra ő maga akkori kormányfőként nemet mondott.

A kormányfő aggódik

Az első és második világháborúba is belekényszerítették az országot, és mindkettőből a legsúlyosabb veszteségekkel kerültünk ki, a kormány nem fogja megengedni, hogy ez harmadszor is megtörténjen – mondta Orbán Viktor, aki hozzátette: „aggódom Európa jövőjéért”.

Magyar Péter még nem, de Soros György már előkerült

Mindig vannak, akik nyernek a háborún, most az amerikaiak – mondta a miniszterelnök. Ez „egy hatalmas hadiipari megrendelés az amerikaiaknak” – tette hozzá, ide hozva Soros György nevét is. Az emberek többsége viszont a béke oldalán van – vélte.

Orbán Viktor szerint az amerikai hadiipar - és természetesen Soros György -  jól jár a háborúval
Orbán Viktor szerint az amerikai hadiipar - és természetesen Soros György - jól jár a háborúval
Fotó: Wikipedia

Ha béke lenne, kolbászból lenne a kerítés is?

Közép-Európa vesztett, Nyugat-Európa nyert a háborúkon, igaz szenvedések árán – vélte a kormányfő. Szerinte a földrajzi elhelyezkedés miatt eltérő az emberek gondolkodása. Azt mondta, a franciák, az amerikaiak „majd hazamennek” Ukrajnából, de „nekünk nincs hova hazamenni innen”, és lehet, hogy a front nem ér el idáig, de a gazdasági hatása jobban elér ide, mint Nyugatra.

Orbán Viktor „háborús felárat” emlegetett az árakra utalva. Arról nem beszélt, hogy Magyarországon miért volt szignifikánsan nagyobb az infláció, mit bármely más országban. Azt viszont vizionálta, hogy az idei évre várt 2,5 százalékos növekedés ennek kétszerese lenne háború nélkül.

Nemzeti egység a béke mellett

Az 1999-es tapasztalatokból a bátorságot kell most is alkalmazni. Bill Clinton akkori amerikai elnököt „erős embernek” minősítette. Emellett „nemzeti egység” is kell most – mondta a kormányfő, aki szerint a magyarok 89-90 százaléka vagy akár több is a béke mellett áll. Azért gyorsan hozzátette, hogy „a baloldal háborúpárti”, mert „fizetik őket”, és „háborúpárti kormányt akarnak létrehozni Magyarországon”.

Kampányszöveg

Az európai parlamenti és önkormányzati választásokról a miniszterelnök azt mondta, azt nézi, mennyi voksot kapnak a háborúpárti és a békepárti erők. Célja, hogy a háborúellenes erők legyenek többségben az Európai Parlamentben.

„Békére csak az szavaz, aki a Fideszre szavaz”

– kampányolt Orbán Viktor.

Önt is ez a három kérdés foglalkoztatja nulla-huszonnégyben?

A háború kérdése nem írta felül az egyéb fontos témákat, mint a gender vagy a migráció, de lejjebb sorolta – mondta a kormányfő. Önbizalomra adhat okot, hogy „a békepárti erők nyitottá tudták tenni” a választást, ezt kell kifejezni a voksoláson – húzta alá Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint húsz évvel ezelőtt, az uniós csatlakozáskor nem ebbe az EU-ba léptünk be, az jólétet és békét biztosított, most meg az EU visszacsúszott a gazdasági ranglistán, és békét sem biztosít.

Szegény németek!

Az üzemanyagárakról Orbán Viktor azt mondta, jogos elvárás a kereskedőkkel szemben, hogy régiós áron juthassanak hozzá a vevők a termékhez. Azt kérte Nagy Márton nemzetgazdasági minisztertől, ne erőből érje ezt el. A kereskedők a szomszédos országok árait kérték az ármegállapítás alapjául, így kikerült a cseh és bolgár üzemanyagára a kosárból.

Lapunk szombat reggelente ilyen témájú összehasonlító írással jelentkezik. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő cikkeiért kattintson ide! >>

A gazdasági növekedésről a kormányfő úgy vélekedett, „a német gazdaságot hazavágta” a háború, ez kihatással van a magyar gazdaságra is. A legtermészetesebb piacunk „köhög, lázas beteg”, ezért más piacokat is keresünk – közölte a miniszterelnök, aki ide sorolta a kínai elnök jövő heti látogatását is.

Vége

A miniszterelnöki beszélgetés véget ért, Orbán Viktor továbbra sem mondta ki Magyar Péter nevét. Köszönjük, hogy velünk tartottak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!