2p

A vasárnap éjjel készített javaslat a Till Tamás-botránynak a kormányzatra nézve igen kellemetlen hatásait kívánja csökkenteni.

A hétfőn reggel fél kilencre összehívott bizottsági ülésen a kormánypártok Btk.-módosító javaslatát tárgyalják, amely az emberölés esetében kizárja az elévülést. A HVG által megszerzett tervezetet gyorsított eljárásban tervezik átnyomni a törvényhozáson. Mivel azonban visszaható hatálya nem lehet, Till Tamás gyilkosára ez nem vonatkozik, de a jövőben alkalmazható lesz.

A 24 évvel ezelőtti Till Tamás-gyilkosság Baján nemcsak a brutalitása, hanem a feltételezett tettes, az akkor 16 éves F. János büntethetősége körüli jogi vita miatt is felháborítja a közvéleményt, a kormánypártok ismét a konkrét ügyre szabott jogi barkácsolás eszközéhez nyúltak, éppúgy, mint februárban a kegyelembotrány utáni államfői jogkör-szűkítésnél — írja a HVG.

„Irgalmatlanul nehéz helyzetben van a Fidesz a Till-gyilkosság elévülése miatt, Orbánéknak extra rosszul jött az újabb »gyerekügy«, és máris próbálják a jogot kitekerni, hogy mentsék magukat” – írta szombaton a 444 a 24 év után megoldódni látszó gyilkossági ügy nyomán kialakult helyzetről.

Kocsis Máté nem kapkodta volna el
Kocsis Máté nem kapkodta volna el
Fotó: MTI

Annak ellenére, hogy Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető pénteken még arról posztolt a Facebookon, hogy későbbre várható a Btk.-módosító javaslatuk, mégis elkészült.

A Fidesz utolsóként – Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc, sőt Jakab Péter után negyedikként – jelentette be, hogy az ügyben törvénymódosítás kell, hogy ne évülhessen el az emberölés, akkor sem, ha fiatalkorú követte el — summázza a HVG.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!