2p

Korábban Csárdi Antal azt állította, hogy Vitézy egyeztetett Rogán Antallal.

„Mivel az országos pártpolitikában továbbra sem szeretnék részt venni, a pletykálkodásra, hazudozásra, jólértesültséget álcázó árulásra és persze folyamatos kavarásra alapuló régi ellenzéki virtusból a jövőben is szeretnék kimaradni, és Budapest, illetve a magyar vasút valódi ügyeire koncentrálni, ahogy eddig is tettem” – írta Vitézy Dávid, miután a Telex megkereste Csárdi Antal kijelentéseivel és Hadházy Ákos lemondásra való felszólításával kapcsolatban.

Vitézy Dávid a lapnak arról beszélt, hogy mindez alaptalan, és a 2026-os kampány részének tekinti mindezt.

„Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta (ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette), ezt köszönöm neki”

– közölte Vitézy.

Csárdinak és Hadházynak azt üzente, „sok sikert kívánok a Duna-párt vagy ki tudja milyen nevű új ellenzéki mozgalmuk megalapításához – de kérem, hogy hagyjanak ki a 2026-os kampányukból.”

Csárdi Antal korábban azt mondta, Rogán Antallal tárgyalt Vitézy Dávid a főpolgármesteri kampánya során. Vitézy szerint mindez csak pletyka és vádaskodás Csárditól: „Finoman szólva sem hiteles tehát az, amit most, 5 hónappal később, nyilvánvalóan a 2026-ra megindult országos pártpolitikai helyezkedés részeként előad” – írta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!