2p

Megszületett a döntés Várhelyi Olivér ügyében. A magyar biztoson kívül még hat képviselő pozíciójáról döntöttek.

Az Európai Parlament jóváhagyta mind a hét függőben lévő európai biztosjelöltet, és ezzel véget vetett az EU politikai frakciói között a következő Bizottság összetételével kapcsolatban hetek óta tartó patthelyzetnek – írja az Index a Politico-ra hivatkozva. 

A lap emlékeztet, hogy a több mint egy héten keresztül volt kérdéses a jelöltek támogatása, köztük Várhelyi Olivéré is, aki mostantól az egészségügy és az állatjóllét területén tevékenykedik majd. 

Várhelyi Olivéren kívül további hat képviselő esetében nem hoztak még döntést, de úgy tűnik, esetükben is megszületett a megállapodás. Közéjük tartozik Kaja Kallas, Raffaele Fitto, Roxana Minzatu, Stéphane Séjourné, Teresa Ribera és Henna Virkkunen.

Piros pontot kapott
Piros pontot kapott
Fotó: MTI/EPA

Mint ismert, Várhelyi Olivér biztosi programjának bemutatásától nem volt elájulva a szakbizottság. A Fidesz jelöltje több írásbeli kérdést is kapott, de a háromórás meghallgatásán is több kritikus kérdést szegeztek neki. 

A biztosjelöltet különösen a vakcina- és abortuszügyben támadták a leghevesebben, ezeket higgadtan kezelte. Szakmai kérdéseket is kapott bőven, ezek nem hozták zavarba, az egészségügyi és állatjóléti témákból is felkészülten érkezett. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!